A negyedik reaktorblokk felrobbanása és az azt követő pusztulás miatt rengeteg radioaktív anyag került a környezetbe. Az erőmű körüli 30 kilométeres zónát lezárták. De azóta sok minden változott.
Biztonságosabbá vált a lezárt zóna és a lerombolt reaktorblokk is, itt azonban még mindig van egy radioaktív, ki nem hűlő képződmény, amit még a legszigorúbb biztonsági intézkedések betartásával sem szabad megközelíteni. Ezt először 1986 decemberében fedezték fel, és a kinézete és színe miatt az „elefántláb” nevet kapta.
Tavaly novemberben svéd tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a csernobili atomerőmű balesete során valójában egy nukleáris robbanás történt. Ennek ereje körülbelül 75 tonna TNT-nek felelt meg. Mielőtt erre a következtetésre jutottak volna, a kutatók elemezték a 133Xe és 133mXe izotópok koncentrációját a cserpovecki levegő cseppfolyósító üzem mintáiban, valamint modellezték a katasztrófa utáni időjárási viszonyokat a nemrég közzétett részletes, 1986-os adatok felhasználásával.
A robbanások miatt a csernobili atomerőmű reaktorában súlyos károk keletkeztek, többek között a gőzelosztó rendszerben is. Az így keletkezett lyukakon keresztül olvadt radioaktív anyag kezdett folyni – a lávává alakult fűtőelemekbe. Folyás közben ez a láva, amely uránt és cirkóniumot (a fűtőelemek üzemanyaga és burkolata) tartalmazott, összekeveredett beton-, homok- és fémdarabokkal a szerkezetből.
A hűtő- és gőzelosztó rendszeren keresztül ez az olvadék, amit „csernobilitnek” neveztek el, majdnem egy hétig folyt, amíg el nem érte a buborékoltató medencét. Ez egy speciális tartály hideg vízzel, ahová vészhelyzetben a hűtőrendszerből a felesleges gőz kerül, ami aztán lecsapódik. A katasztrófa felszámolói attól tartottak, hogy a reaktor aktív zónájából származó láva megolvaszthatja a medence alját, behatolhat a talajba és beszennyezheti a víztartó rétegeket.
Az olvadék átfolyásának megakadályozása érdekében a reaktor alá egy betonteknőt helyeztek el fémcsövekkel a vízhűtéshez. Az olvadt csernobilit folyása azonban megállt a buborékoltató medencében, így a betonteknőre nem volt szükség. 1986 májusában a negyedik reaktorblokkban dolgozó likvidátorok egy magas sugárzási forrást fedeztek fel – a helyiségek vizsgálata során használt „Kirzsacs-3” műszer, amely a gamma-mezők intenzitását méri és óránként háromezer röntgenre van kalibrálva, túlcsordult és meghibásodott.
Az egyik likvidátor, Georgij Popkov kutatómérnök visszaemlékezése szerint ezután az egyik gyanús helyiségbe, ahol a szokásos mérőműszerek már meghibásodtak, betoltak egy kereken guruló lovacskás gyerekjátékot, amire egy mérőérzékelőt erősítettek. A műszer 14,5 ezer röntgent mutatott óránként.
A kutatók csak 1986 decemberében tudtak bejutni a buborékoltató medencébe, ahol nagyon magas sugárzási szintet mértek. Itt egy hatalmas, szétterült cseppet láttak, szürke, helyenként fekete, csillogó felülettel. A mérések körülbelül nyolcezer röntgent mutattak óránként a csepp felszínén, amit a kinézete miatt „elefántlábnak” neveztek el. Először azt hitték, hogy olvadt ólomból áll – a negyedik reaktorblokk balesete után egy ideig ugyanis ólomtömböket dobtak le a helikopterekről a reaktorzónába.
Feltételezték, hogy az ólom elvonja a hő egy részét, és olvadás közben növeli a hőcsere felületét. Ennek ki kellett volna oltania az olvadt mag erejét. Nem sokkal a felfedezés után, nagy nehézségek árán, rövid megközelítésekkel (szó szerint pár másodpercre) a kutatóknak sikerült néhány mintát gyűjteniük az „elefántlábból”.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
