A középkorban, amikor még nem volt villanyvilágítás és modern szórakozási lehetőségek, az emberek alvási szokásai gyökeresen eltértek a mieinktől.
Az első alvás napnyugta után nagyjából két órával kezdődött, és körülbelül négy órán át tartott. Ezt egy 1-3 órás ébrenléti időszak követte, ami után hajnalig tartott a második alvás. A középkorban ezt nevezték „első” és „második” alvásnak (latinul „primus somnus” és „secundus somnus”). Korabeli régészeti leletek, naplók és gazdasági feljegyzések tanúsága szerint ez a szokás egész Európában elterjedt volt, a Brit-szigetektől egészen Bizáncig.
Éjszakai élet a sötétség leple alatt
Az első ébredés után, ami általában 23:00 és 01:00 óra között történt, a középkori ember nem tétlenkedett az ágyban. A történészek számos XIII-XIV. századi dokumentumot tártak fel, amelyek élénk éjszakai tevékenységekről számolnak be. Ebben az időszakban az emberek házimunkát végeztek, imádkoztak, elmélkedtek, beszélgettek a szomszédokkal, vagy akár vendégségbe is mentek. A kolostorokban ezt az időszakot a legösszeszedettebb imádságokra használták – úgy vélték, hogy ezekben az órákban a lélek a legfogékonyabb az isteni dolgokra.
Az alvások közötti időszakban az utcákon gyakran lehetett különböző ügyeket intéző emberekkel találkozni. Rouen városának 1356-os krónikái szerint a városlakók mintegy 25%-a rendszeresen használta ezt az időt szomszédlátogatásra vagy közös étkezésekre. Néhány városban még különleges „éjszakai pékségek” is működtek ezekben az órákban, hogy reggelre friss kenyérrel lássák el a lakosságot.

Orvosi nézőpont a kétfázisú alvásról
A középkori gyógyítók ezt a rendszert természetesnek és egészségesnek tartották. A X-XII. századi orvosi értekezések megemlítik, hogy az alvások közötti időszak ideális a gyermeknemzésre, mivel a szervezet mély nyugalmi állapotban van. Modern tudósok kutatásai megerősítik, hogy ebben az időszakban az emberi szervezetben aktívan termelődik a prolaktin – egy hormon, ami elősegíti a relaxációt.
A híres középkori orvos, Avicenna „Az orvostudomány kánonja” című művében egész fejezetet szentelt a kétfázisú alvásnak, azt állítva, hogy egy ilyen rendszer hozzájárul a jobb emésztéshez és a mélyebb pihenéshez. Megfigyelései szerint azok az emberek, akik kétfázisú alvást gyakoroltak, ritkábban szenvedtek álmatlanságtól és melankóliától. Az akkori kolostori kórházakban még különleges előírások is léteztek a betegek alvásrendjének megszervezésére, figyelembe véve a kétfázisú alvást.

Az éjszakai ébrenlét társadalmi jelentősége
A XII-XIV. századi városokban az éjszakai ébrenlét fontos társadalmi szerepet játszott. A városi krónikák szerint a középkori városlakók mintegy 30%-a rendszeresen használta ezt az időszakot társas érintkezésre. A kocsmák nyitva tarthattak ezekben az órákban, és néhány városban különleges éjszakai piacok is működtek. A XIII. századi párizsi városi őrség dokumentumaiban említést tesznek az „első” és „második” alvás közötti rendszeres járőrözésekről, amelyek során az őrök gyakran találtak polgárokat tűzhelyek melletti beszélgetésekre vagy közös étkezésekre összegyűlve.
Érdekes, hogy ezt az időszakot gyakran használták fontos közösségi kérdések megoldására is. Toulouse városának archívumában fennmaradtak feljegyzések arról, hogy a városi tanács néha éppen ezekben az éjszakai órákban ülésezett, különösen, ha sürgős döntéseket kellett hozni. Néhány céhben pedig hagyomány volt, hogy a mesterek közötti fontos tárgyalásokat éppen az alvások közötti időszakban folytatták le, mivel ezt tartották a legkedvezőbb időnek a megállapodások elérésére.

A cikk folytatódik – görgess le és kattints a “Következő oldal” gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: