Kétségtelen, hogy az ókori Róma egy lenyűgöző civilizáció volt, tele lenyűgöző építészeti emlékekkel, lenyűgöző mérnöki bravúrokkal és lenyűgöző katonai hatalommal. De ne feledkezzünk meg a sötétebb oldalról sem: a furcsa szokásokról, a bizarr higiéniáról és a leplezetlen brutalitásról.
Ebben a cikkben 8 olyan dolgot mutatunk be az ókori Rómából, amitől tutira kirázna a hideg.
A vizeletet többféleképpen is felhasználták
Az ókori Rómában a közfürdők és latrinák fenntartása igen jövedelmező üzlet volt. Vespasianus császár még egy új adót is bevezetett a nyilvános vécékre, ezzel tanítva fiát, hogy a pénznek nincs szaga. A vizelet értékes gazdasági forrásnak számított. Több tucatnyi célra használták, többek között bőr megmunkálásra, gyapjú és más szövetek feldolgozására, festékgyártásban, vagy akár mosószer helyett.
A mosás technológiája a következő volt: a használt ruhákat egy vizelettel teli kádba dobták, letaposták őket, alaposan kiöblítették, hogy eltávolítsák a bűzt, és máris tiszta ruhákhoz jutottak. Hogy hogyan? A vizeletben lévő ammónia a titok, aminek, mint tudjuk, fehérítő hatása van.
A széklet és vizelet gyűjtése nem volt presztízs munka, de fontos volt. Egyesek a nyilvános vécéket üzemeltették, mások a magánházakból gyűjtötték be a készterméket. Ezt követően mindent eladtak a tímároknak, festőknek, mosodáknak és kertészeteknek, ahol az értékes ammóniában gazdag trágyát például a gránátalmafák trágyázására használták.
Ezenkívül néhány nemes hölgy és úr, emlékezve a vizelet fehérítő hatására, fogmosásra is használta azt. Ez a szokás különösen népszerű volt a spanyol provinciában.
Megjegyzendő, hogy három modern európai nyelven – franciául, olaszul és románul – a nyilvános vécékben található piszoárokat még ma is Vespasianus császár nevével illetik.
Szivaccsal törölték a feneküket
Wc-papír helyett egy tersorium vagy xylospondium nevű eszközt használtak. Ez egy rúdra szerelt szivacs volt, egyfajta többszörösen használható bojtorján. Mindenki közösen használta. A procedúra a következő volt: a használat után a szivacsot egy ecetes sós lével teli vödörbe tették, ahol boldogan várta a következő ügyfelet. Szükség esetén a szerszámot duguláselhárítóként is használták az eldugult csövek tisztítására.
Természetesen nem cserélték gyakran, csak akkor, ha a szivacs elöregedett, és foszlani kezdett.
A közvécék szerepei és veszélyei
Az ókori Róma nyilvános vécéi meglehetősen távol álltak a maiaktól. Inkább egyfajta fórumként szolgáltak, ahol a tisztelt urak és hölgyek bármilyen témában kifejthették véleményüket, miközben elvégezték a dolgukat. Nem volt válaszfal az egyes helyek között – a római nép nemigen tisztelte a privát szférát. Egy latrinában – így hívták ezt a létesítményt – akár 80-100 ember is tartózkodhatott egyszerre. A vécébeszélgetések meglehetősen bizalmasak voltak: úgy gondolták, hogy ilyen helyzetben a beszélgetőtárs aligha fog hazugságokhoz folyamodni.
Ugyanakkor minden toalettlátogatás számos veszéllyel járt. Nem csak a vécében rejtőzködő patkányra vagy kígyóra kell gondolni, hanem a csatornában felgyülemlett gázok, elsősorban metán vagy kénhidrogén robbanásveszélyeire is. Ha a vécé régi volt és nem takarították sokáig, egyetlen szikra is elegendő volt ahhoz, hogy az egész felrobbanjon. Nem lehet azt mondani, hogy ezek a robbanások halált vagy pusztítást okoztak volna, de előfordult, hogy szőrtelenítéshez vagy intim területek égési sérüléseihez vezettek.
Nem csodálkozunk tehát, hogy a rómaiak, akik meglehetősen vallásosak voltak, még a vécékre is voltak Isteneik. Sterquilinus volt felelős a szagokért, Cloacina a csatornarendszerért, Crepitus pedig a WC-kért. Mindannyiuknak áldozatokat és ajándékokat mutattak be. Sőt, a toalettben a szerencse istennőjét, Fortunát is gyakran elhelyezték.
Korrupt tűzoltók
Mint minden nagyváros, Róma is gyakran égett a történelem során. Nero „nagy tüze” korántsem volt az egyetlen – szinte rendszeresen égett, és minden tűzvész után mindent újjá kellett építeni.
A római polgároknak hivatalosan tilos volt konyhát tartani és tüzet gyújtani a társasházakban, és a közétkeztetést is vendéglőkben oldották meg. Azonban ez nem oldotta meg a helyzetet: amint egy római matróna gyertyával a kezében belépett a vécébe, bekövetkezett a robbanás. És aztán a tűz.
Az igény szüli a kínálatot – egy szép napon önkéntes tűzoltócsapatok, az úgynevezett „nocturnal triumviri” jelentek meg a városban. A tüzeket ecetes rongyokkal oltották el. De volt egy bökkenő: a szolgáltatás fizetős volt, és a díjat a tűzoltás előtt, nem pedig utána kellett megfizetni. Nincs nálad készpénz? Semmi gond, menj el és kérj kölcsön a szomszédoktól, csak gyorsan, amíg még maradt valami a házadból.
A legismertebb csapat Julius Caesar társának, Marcus Crassusnak a tulajdonában volt. Crassus kibővítette az üzletet: ha egy házat semmiképpen sem sikerült eloltani, fillérekért megvásárolta a tűzvészben egyre olcsóbbodó ingatlanokat, majd újjáépítette és nem kis haszonnal továbbadta őket. Nem csoda, hogy Crassus triumvir hihetetlenül gazdag volt.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a “Következő oldal” gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
