Ekkor fogyott el Sal türelme végképp. “Tűnj innen!” – ordította. “Vidd máshova a siránkozásod!”
Janie zokogva kirohant az ajtón. Sal nézte, ahogy a járdán összekuporodva tombol a kétségbeeséstől. Pár perc múlva egy idős néni ment el mellette, és meg is állt mellette.
Sal hallotta, ahogy a néni megkérdezi a könnyező kislánytól: “Édesem, jól vagy?”
“Tortát akartam venni anyukámnak” – zokogta Janie. “De az az ember nem akart nekem egyet sem eladni.”
“Nahát” – csóválta meg a fejét az idős hölgy. – “Ezért sírsz? Egy torta miatt?”
“Nem nekem kell” – magyarázta Janie. “Anyukámnak van ma a születésnapja, és ő a kórházban van. Ez az ő kedvenc cukrászdája, és imádja a vörös bársony tortát.”
“Ó, istenem!” – sóhajtott fel az idős hölgy. “Szegény asszony! Mi a baja?”
“Rákos” – felelte Janie. “Apu azt mondta… nem jön haza többé. Ezért akarok neki tortát vinni.”
“Annyira sajnálom!” – szólt a néni. “Talán…”
De Sal már eleget hallott. Odafutott az ajtóhoz és felkiáltott: “Kislány, gyere vissza!”
Janie ránézett, arca könnyes csíkoktól ázott. “Én?” – kérdezte.
“Igen” – válaszolta Sal a legszelídebb hangján. “Kérlek, gyere vissza.”
Az idős hölgy segített Janienek felállni és visszamenni a cukrászdába. “Nem vettem el semmit…” – mentegetőzött a kislány.
“Tudom” – felelte Sal gyengéden. “Sajnálom, hogy előbb nem hallgattam meg. Hallottam, mit mondtál annak a néninek. A mamádnak van ma születésnapja?”
“Igen” – bólintott Janie. “Igen, neki van. Tudom, hogy nincs elég pénzem…”
“Semmi gond” – szabadkozott Sal megszégyenülten. “Van itt egy felesleges tortám. Ha elvinnéd, hatalmas segítség lenne!”
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon: