Miért mond csődöt a rendszer, és miért érzel hirtelen forróságot?
Amikor a kihűlés kritikussá válik (a testhőmérséklet 35 Celsius-fok alá esik), megkezdődik az, amit a tudósok mérsékelt és súlyos hipotermiának, azaz kihűlésnek neveznek. A tudatod már zavarossá válik, a beszéded összefolyik, a remegés pedig abbamaradhat – és ez egy nagyon rossz jel. A katasztrófa pontosan ebben a pillanatban következik be.
Azok az izmok, amelyek eddig hősiesen szorították össze az ereket a perifériákon, egyszerűen elfáradnak. Képzeld el, hogy két rettentő nehéz szatyrot cipelsz. Előbb vagy utóbb az ujjaid maguktól szétnyílnak. Nem azért, mert te így döntöttél, hanem mert az izmaid egyszerűen feladták a küzdelmet. Pontosan ugyanez történik az erek falában lévő apró izmokkal is. Teljesen kimerülnek, és egy ponton csődöt mondanak.
És ekkor beindul az ellentétes folyamat: a hirtelen vazodilatáció, vagyis az értágulat. Az erek hirtelen kitágulnak, és az a meleg vér, amit a szervezet olyan gondosan őrzött a belső szervek számára, hatalmas áramlással a kihűlt bőrfelület felé zúdul.
A perifériás idegvégződéseknek, amelyek már hozzászoktak a hideghez, ez a hirtelen beáramló forró vér valóságos sokk. Kétségbeesett, ámde teljesen téves jelet küldenek az agyadnak: „FORRÓSÁG VAN! ELVISSELHETETLEN FORRÓSÁG!”.
És mi a helyzet az aggyal? Az agy ekkorra már maga is szenved a hidegtől és az oxigénhiánytól. A logikáért és a helyes ítélőképességért felelős magasabb szintű kognitív funkciók gyakorlatilag leállnak. Az ember ebben a pillanatban képtelen felfogni, hogy ez csupán egy átverés. Azt érzi, hogy az egész teste lángol, és az egyetlen logikusnak tűnő dolgot teszi: megpróbálja lehűteni magát, ezért letépi a ruháit.
Ez talán az egyik legkegyetlenebb paradoxon, amire a testünk képes. Az a cselekedet, ami a kihűlő ember szerint megmentené az életét, valójában drasztikusan felgyorsítja a maradék, drága hő elvesztését, és sietteti a halált. A kriminalisztikai adatok szerint ez a viselkedés a kihűléses halálesetek körülbelül 25%-ában figyelhető meg.
Az utolsó menedék
Azt gondolnád, ennél már nem lehet furcsább? Pedig van egy másik jelenség is, ami gyakran kíséri a paradox vetkőzést. Ezt „terminális elrejtőzésnek” vagy „a rejtőzködő haldokló szindrómájának” is nevezik.
A mentőcsapatok és a rendőrök nem ritkán a legváratlanabb és legszűkebb helyeken találnak rá a kihűlés áldozatainak holttestére: ágy alatt, szekrény mögött, egy falmélyedésben vagy akár egy nagyobb fiókban. Az ember, aki a hamis forróságérzet miatt már levetkőzött, ösztönösen menedéket keres.
Miféle halálközeli őrület ez? A tudósok úgy vélik, hogy ez egy ősi, állati ösztön megnyilvánulása. Amikor a magasabb rendű, „emberi” agyterületek kikapcsolnak, az irányítást a legősibb struktúrák veszik át – vagyis az agytörzs. Ez, ha úgy tetszik, távoli őseink üzenete. A haldokló állat mindig keres magának egy odút vagy vackot, hogy elrejtőzzön, védelemre leljen és menedékben pusztuljon el.
Az ember élete utolsó perceiben lényegében ugyanezt teszi. Ez már nem tudatos cselekvés, hanem egy utolsó, reménytelen ösztön, amit az evolúció évmilliói kódoltak belénk.
A kihűlőfélben lévő ember furcsa és ijesztő viselkedése tehát nem az őrület jele, hanem fiziológiai meghibásodások láncolata. Az erek kimerülése, a forróságról szóló téves jelzés, a tudat kikapcsolása és az ősi ösztönök aktiválódása mind-mind ennek a tragikus folyamatnak a részei.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
