Egy magányos kislány 15 napon át ül ugyanazon a padon, amíg egy nő odalép hozzá, és megismeri a szörnyű történetét, ami arra készteti, hogy életbevágó döntést hozzon a kislányt illetően.
Tilly Green egyike volt azoknak a fitneszért rajongó anyukáknak, aki sosem hagyta ki az edzésprogramot, bármennyire is fáradt volt az egész háztartás ellátásától. Mivel azonban reggelei olyan kaotikusan teltek a férje irodai előkészületei és a négy gyermeke gondozása miatt, hogy csak esténként tudott időt szakítani magára.
Ez persze nem volt sok Tilly számára, hiszen hamarosan haza kellett indulnia, hogy elkészítse a vacsorát a családnak, de ami ideje maradt, az az övé volt – és ezt okosan használta ki, hiszen ilyenkor egy-egy élénk sétát tett az egész parkban, és tornázott. Az egyik ilyen estén figyelt fel egy kislányra, aki mindig ugyanazon a padon ült.
Először Tilly azt feltételezte, hogy a szüleivel vagy a barátaival jött, de több nap is eltelt, és Tilly soha senkit nem látott a kislány körül. Mindig egyedül ült a padon, lehajtott fejjel, a lábát a levegőben lóbálva. Néha az emberek adtak neki ételt és pénzt, de senki sem segített neki.
Azon tűnődve, hogy mit kereshet ott egyedül egy ilyen kisgyerek, mint ő, különösen, amikor besötétedett, Tilly nem tudta megállni, hogy ne menjen oda hozzá.
“Szia” – mondta finoman. “Tilly vagyok. Hogy hívnak?”
A kislány ránézett, de nem szólt egy szót sem.
Tilly felsóhajtott. “Miért vagy itt kint egyedül? Hol vannak a szüleid?” – kérdezte, választ remélve. De Tilly ismét csak annyit kapott, hogy a lány mozdulatlanul, tágra nyílt kék szemekkel bámult rá.
Tillynek nem kellett sok idő, hogy rájöjjön, a lány néma. “Oké, akkor csináljunk máshogy!” – mondta neki vidáman. “Felteszek neked néhány kérdést, te pedig csak bólogass, hogy tudjam, ha igen, és rázd meg a fejed, ha nem. Rendben lesz?”
A kislány hirtelen bólintott.
“Szép munka!” Tilly megdicsérte őt. “Oké, szóval itthon van a mamád, kicsim?”
A lány megrázta a fejét.
“Beteg?”
A lány ismét megrázta a fejét.
“Oké, meg tudod mondani, hol laksz? Tudod a házad címét vagy anyukád számát? Felhívhatom őt neked.”
Ekkor a kislánynak könnybe lábadt a szeme, és megrázta a fejét. Tilly megértette, hogy valami baj van a lány anyjával.
“Oké, mindjárt kitalálok valamit… umm….” Tilly körülnézett a parkban, és észrevett egy férfit, aki egy jegyzettömbbel ült. Gyorsan kölcsönvette a tollát és a papírját, és odaszaladt a kislányhoz. “Leírnád nekem a nevedet, kicsim? Vagy bármi mást, amit szeretnél elmondani nekem.”
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon: