“De… Mit tegyek a pénz miatt?” Megszámolta a kis halom pénzt, amit eddig félretett. Ez nem volt elég ahhoz, hogy akár egy hétig is kibírja New Yorkban. Bella felugrott.
Bekukkantott a nappaliba, a konyhába és a nagymamája hálószobájába. Jól van! A nagymama eltűnt. Bella beszaladt a hálószobába, és kinyitotta a nagymamája ékszeres dobozát.
Egy apró bőrdobozban benne voltak a dédnagymamája fülbevalói. Bella kezében csillogtak. Bánya-csiszolású gyémántok és csillag-zafírok, a nagymamája azt mondta, hogy azok voltak.
Sok pénzt értek. Bőven elég lett volna, hogy finanszírozza az álmát. Akkor Rosie meglátná, hogy Bellában TÉNYLEG megvan a tehetség, az elszántság és a bátorság ahhoz, hogy a Broadwayn érvényesüljön.
Bella bedobta a holmiját a hátizsákjába, és gondosan eltette a fülbevalókat. Hívott egy Ubert, és elindult a buszpályaudvar felé. Tizenkét órával később leszállt a buszról, és belépett a Times Square-re.
Miután végigbámulta a látnivalókat, Bella úgy döntött, keres egy zálogházat, ahol készpénzre válthatja a fülbevalóit. Amikor kicsomagolta a fülbevalót, a férfi hümmögni kezdett, és elővett egy ékszerész szemüveget.
Bella zihált. “Legalább harmincezer dollárt érnek!” – kiáltotta dühösen.
“Harmincezer dollár” – mondta.
“Hát persze, hogy annyit érnek.” – mondta a férfi. “Amint megmutatja a tulajdonjogát, adok ötvenezer dollárt.”
Bella kisétált a boltból a háromezer dollárral, és három héttel később a pénz eltűnt. Ez alatt a három hét alatt Bella minden meghallgatásra elment, amit csak talált, de még a kiválasztás második szakaszába sem jutott el egyiknél sem.
Az egyik legkedvesebb casting igazgató azt mondta neki, hogy a hangja “szép”, de hiányzik belőle a rugalmasság. Dolgozni kell rajta, mondta Bellának, de van benne potenciál. Bella arca égett. Pontosan ezt mondta neki Rosie is.
Bella az utcán találta magát, és többször is megszólították férfiak, akik “gondoskodni” akartak róla. Tudta, hol végezték azok a lányok, akik elfogadták a segítséget…
Így Bella a metróban koldult, és a cappella énekelt, megállóról megállóra járva gyűjtötte az érméket, amelyekkel átvészelhette a napot, és remélhetőleg még a buszjegyre is tudott gyűjteni hazafelé.
Egy nap Bella addig nevetett, hogy sírni kezdett, amikor rájött, hol van: a Broadway állomáson. Ide hozták a nagy álmai – egy koszos, vizeletszagú állomáson énekelt. Ideje volt hazamenni.
Amikor Bellának végre volt elég pénze, felszállt a buszra, és hazament. Csak arra tudott gondolni, hogy hazamegy Rosie-hoz, de mire odaért, a ház már nem volt ott. A helyén egy halom törmelék volt.
Bella zihálva térdre rogyott. Az otthonából csak egy kupac föld és törmelék maradt. Egy halom kövön és törött padlódeszkán bizonytalanul állt Rosie darabokra tört zongorája.
Bella zokogni kezdett, és egyszerűen nem tudta abbahagyni. “Sajnálom nagyi!” – sírt. “Itt kellett volna lennem veled. Annyira sajnálom…”
Ekkor Rosie szomszédja, akinek a háza csodával határos módon sértetlen maradt, odaszólt: “Tornádó volt, drágám. Egy hete csapott le ránk. Szerencsére a nagymamád nem volt otthon, de a végén szívrohamot kapott, amikor meglátta, milyen állapotban van a ház…”.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon: