Sofia azt hitte, jól felkészült arra, hogy végre találkozik fia szerelmével. Ám amikor kinyitotta az ajtót, rájött, hogy életének egy sokkal régebbi fejezete talált utat a jelenbe.
Sofia még mindig nem tudta elhinni. „A fiam már felnőtt!”
A sütőben lévő csokoládétorta már majdnem kész volt, és a potpourri édes illata lengte be a szobát. És persze a ház minden szeglete ragyogóan tiszta volt.
Végül is nem valami hétköznapi lányt hozott haza Daniel. „Ez az a lány, akit az én Dannym feleségül akar venni. És megérdemli a tökéletes fogadtatást!” gondolta Sofia, miközben még egyszer megigazította a kanapé párnáit.
Daniel az elmúlt hetekben megállás nélkül a lányáról beszélt. „Anya, ő egy gyönyörű ember. Annyi mindenen átküzdötte magát az életében, különösen azután, hogy kiskorában elvesztette a szüleit! És mégis, sikerült megmaradnia ennek a boldog, felemelő embernek anélkül, hogy egy csepp keserűség lenne a szívében” – mondta neki éppen a múlt héten.
„Nézzenek oda, ilyen költőien beszélsz valakiről, és nem buta internetes rövidítésekben. Akárki is ez a lány, én már most kedvelem!” Sofia felkacagott.
És tegnap este Daniel végre összeszedte a bátorságát, letérdelt a szívével a kezében, és feltette neki a nagy kérdést.
Sofia alig várta, hogy minden apró részletet, minden apró érzelmet megtudjon az álomszerű lánykérésről, amit Daniel tervezett.
Eddig Sofia csak egy sms-t kapott Danieltől, amiben az állt: „Igent mondott!”.
Daniel autója a kocsifelhajtóhoz hajtott. „Itt van a jövendőbeli menyem!” Sofia majdnem felsikoltott, és gyorsan összeszedte magát, hogy kinyissa az ajtót.
De amint kinyitotta az ajtót, minden gyermeki izgalom elszállt.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon: