Az amerikai filmek hosszú évek óta elhitetik az európai és a világ más részein élő emberekkel, hogy Amerika egy mesebeli ország, ahol minden lehetséges.
A filmvásznon gyönyörű nők láthatók drága ruhákban, erős és bátor férfiak, akik képesek megoldani bármilyen problémát, fényűző autók száguldoznak az utakon, és minden, még a legveszélyesebb kaland is boldog véget ér. Amerika látszólag egy olyan hely, ahol minden álmunk és vágyunk teljesül, hiszen nem hiába indulnak a számos film hősei az álmaik valóra váltása végett épp az Egyesült Államokba!
Azonban a Hollywood által teremtett mesebeli országkép mégis némileg eltér a valóságtól, ahol az emberek – akárcsak az magyar állampolgárok – nem üldözik a bűnözőket (hacsak ez nem a közvetlen kötelességük), nem mentik meg a világot, és nem fejlesztenek ki vakcinát, ami a zombikat visszaváltoztatja élő emberekké. A hétköznapi amerikaiak leggyakrabban a mindennapi problémák megoldásába merülnek, amikről a filmek általában nem tesznek említést. Ezek közül ma bemutatok néhányat.
Az élet egyik fontos aspektusa bármely országban a pénzügy, de szerintem nem kell különösebben hangsúlyoznom, hogy Amerikában minden nagyon drága. Ezt már úgy is tudod. A szolgáltatási szektorban dolgozók többsége órabérben dolgozik, és minden órájuk sokba kerül. Ezért a cégek és vállalatok igyekeznek minél kevesebb alkalmazottat felvenni (még ha egyébként kellene is extra munkatárs), és mindezt a takarékosság jegyében teszik.
Emiatt az amerikai repülőtereken például néha hatalmas sorok alakulnak ki az útlevél-ellenőrzésnél, mert a szükséges 5 határőr közül csak kettő dolgozik. El tudod képzelni, milyen terhet raknak a nyakukba! Így az utasoknak a hosszadalmas repülőút után még órákat kell üldögélniük a repülőtéren, amíg az összes adminisztratív procedúrát le nem bonyolítják.
Ami a kártyás fizetést és a különféle mobilalkalmazásokat illeti, amik nélkül a hétköznapi magyar ember el sem tudja képzelni az életét, Amerikában ez a kérdés számos nehézséggel jár. Mi hozzászoktunk ahhoz, hogy az OTP Bank vagy más európai bankok alkalmazásai óramű pontossággal működnek, és ha elromlanak, azonnal hívhatjuk az ügyfélszolgálatot, hogy megoldást találjunk a problémánkra. Az Államokban nincs ilyen gyorsaság és precizitás, a pénzügyi mobilalkalmazások pedig meglehetősen bonyolultak, ami arra kényszeríti az amerikaiakat, hogy mindig legyen náluk fizikai bankkártya vagy, ami még jobb, készpénz.
Bármilyen hihetetlen is, az amerikaiak a mai napig jobban megbíznak a készpénzben, valamint a papír csekkben és számlákban. Ezenkívül az Államokban rengeteg fizetős út, önkiszolgáló mosoda, benzinkút, kis élelmiszer- és háztartási szupermarket található, ahol kizárólag „negyeddollárosokkal” – 25 centes érmékkel – lehet fizetni. Nincs érme, nincs szolgáltatás, és a számos kártya és mobilalkalmazás itt nem segít!
Amerikában továbbá úgynevezett „rejtett kifizetések” is léteznek, amelyekről sokan még csak nem is hallottak. Például egy éttermi ebéd után a végső számlán egészen más összeg szerepelhet, mint ami az étlapon szerepelt.
És nem arról van szó, hogy a „borravaló” már benne van, hanem arról, hogy az étterem étlapján az árak nem tartalmazzák az állami adót, ami általában a végső összeg 8-9%-át teszi ki. Ezenkívül sok amerikai étteremben a 6 fős társaságokra automatikusan 25%-os „szervizdíjat” számítanak fel, és természetesen a szokásos „borravalót” is szívesen fogadják!
Általában az amerikai vendéglátásban a 15%-os borravaló magától értetődőnek számít, és ez a „jutalom” gyakorlatilag kötelezőnek minősül, még akkor is, ha az ember csak egy kávét iszik péksüteménnyel a bárpultnál. A fizetéskor a pincér vagy a barista azonnal hoz egy terminált, ahol a rendelés összege alatt szerepel a javasolt „borravaló” mértéke – 18%, 20% és akár 25%. Ilyen a kultúrájuk…
A tömegközlekedés is a pénzről szól, de nem csak arról. Amerikában a taxi 5-8-szor drágább, mint Magyarországon, ezért a legtöbb átlagember a tömegközlekedést, az autóbuszt és a metrót választja. Ha láttál már felvételeket az amerikai metróról, akkor el tudod képzelni, milyen állapotban vannak nem csak az aluljárók és a peronok, de maguk a vonatok is.
Budapesten és más európai nagyvárosokban, ahol a tömegközlekedés az utazás és a művészet ötvözete, még egy kis fekete folt is zavaró lehet, amit a cipők talpa hagy, nemhogy egy graffiti vagy a rengeteg szemét. Amerikában ez rendben van. A vasúti szerelvények, még ha nem is öregek, meglehetősen kopottaknak és elavultnak tűnnek, bár ez a legtöbb esetben csak a látszat.
A peronokat festék borítja, tele vannak plakátokkal és reklámokkal, a padlón pedig szemét hever. Az aluljárókban utcai zenészek, árusok, kéregetők és igazi hajléktalanok tömege található, akik állandó jelleggel ott élnek.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
