Egy férfi a Truk-szigeteken találta magát hét nő társaságában. A külvilággal való kapcsolat nélkül és anélkül, hogy elhagyhatták volna ezeket a szigeteket, majdnem nyolc évig éltek együtt, és ez idő alatt 27 gyermekük született.
De vajon hogyan alakult ennek a közösségnek a sorsa? Hogyan kerültek erre a szigetre? Hogyan maradtak életben? Hogyan osztották el a feladatokat? És mi lett velük végül?
Ebben a cikkben most ezekre a kérdésekre válaszolunk.
A Pearl Harbor elleni támadást követően az Egyesült Államok hadat üzent Japánnak, ezzel belépve a második világháborúba.
És az amerikai csapás Truk ellen valóban pusztító volt:
Ezek a szigetek stratégiai fontossággal rendelkeztek a japán Császári Haditengerészet számára – itt helyezkedett el Japán egyik legnagyobb haditengerészeti támaszpontja, mely fontosságában az amerikai Pearl Harborral vetekedett. Innen irányították a japánok a flottájuk hadműveleteit Mikronéziában.
A Truk elleni támadás idején több mint 40 ezer japán katona, 500 ápolónő, mintegy 400 koreai munkás és számos, különböző országból származó nő tartózkodott a szigeten, akiket a katonák szórakoztatására használtak.
A támadás során Japán elveszített 3 cirkálót, 4 rombolót, 2 tengeralattjárót, 3 kisebb hadihajót, 32 kereskedelmi hajót, továbbá 270 repülőgépet, melyek a bombázás következtében megsemmisültek.
Ezek a veszteségek komoly csapást jelentettek a japán flotta számára.
A japán utánpótlási vonalak elvágásával az Egyesült Államok arra kényszerítette a japánokat, hogy megkezdjék a tömeges evakuálást a szigetről. A visszavonulás kaotikus helyzetében azonban a japán parancsnokság egyszerűen hátrahagyta vagy ottfelejtette a szigeten Kim Jong Gilt, egy koreai munkást, és hét japán nőt, akik így magukra maradtak a túlélésért vívott harcban.
Miután egy nappal a bombázás után elhagyta a pincét, a koreai férfi hatalmas káoszt látott maga körül. Szinte az összes megmaradt tábori sátorban hasonló kép tárult elé: szétszórt ruhák, felborult asztalok és székek, elhagyott tárgyak, a sietős menekülés nyomai.
Félelem és zavarodottság fogta el Kim Jong Gilt, amikor kirohant a gyár területére. Ahol korábban pezsgő élet volt, most csupán üresség tátongott. A kikötőben egyetlen hajó sem maradt, a csendet pedig csak egy működő rádióadó zúgása és az elhaló kiáltások zaja törte meg.
Lassan kezdett tudatosulni benne a valóság: a japánok evakuáltak, őt pedig egyedül hagyták a szigeten.
De ekkor hirtelen női hangok hasították meg a csendet.
„Valaki még itt van! Nem vagyok egyedül!” – futott át a fején. A reménytől elragadtatva Kim Jong Gil a hang irányába szaladt. Amikor odaért, hét japán nőt látott – őket sem sikerült evakuálni, vagy hátrahagyták, vagy nem tudták elszállítani őket.
Teljes csendben néztek egymásra.
Aztán a nők sírva fakadtak. Nem beszéltek közös nyelven, de a testbeszéd pótolta a szavakat – ölelkeztek, hátba veregették egymást, próbálva valahogy enyhíteni a fájdalmukat.
Amikor a könnyeik elapadtak, Kim Jong Gil összeszedte magát. Elindult, hogy más túlélőket keressen, de miután senkit sem talált, rájött: tényleg egyedül maradtak. Ez azt jelentette, hogy most nemcsak magáról kell gondoskodnia, hanem azokról is, akik vele együtt rekedtek ott.
A Truk-szigetek, melyek a Karolina-szigetcsoport keleti részén helyezkednek el, meleg, trópusi éghajlatukról ismertek. Az átlagos éves hőmérséklet itt 26°C körül mozog, a természet pedig bőségesen kínál gyümölcsöket és tengeri herkentyűket a szigetek lakóinak.
A halászat és a garnélafogás ezekben a vizekben nem jelent nehézséget, ami még egy feltételezett hajótörés után is viszonylag könnyűvé teszi a túlélést.
Azonban Kim Jong Gil és a hét japán nő helyzete még kedvezőbb volt: nem sokkal korábban még japán katonai bázisok, gyárak és élelmiszerraktárak működtek a szigeten. A szigeteltségben töltött első hónapjaikban ezek a készletek lehetővé tették számukra, hogy különösebb gond nélkül étkezzenek és várják a mentőket.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
