Az események a legrosszabb forgatókönyv szerint alakultak.
„Augusztus 10-én, déli 12 óra körül kezdték el emelni a reaktor fedelét” – emlékezett vissza Alekszandr Gruzgyev 1. rangú kapitány „A K-431 tengeralattjáró atomkatasztrófája” című cikkében. A K-431 és a PTB-16 fedélzetén a legénység a harcálláspontján tartózkodott. A központi parancsnoki állásban a fő energetikai berendezés kezelői műszerekkel követték a reaktor állapotát. A munkálatok megszervezése során azonban súlyosan megsértették a nukleáris biztonsági előírásokat.
Nem adták ki a hajón az „Atom” parancsot, ahogy az ilyen műveleteknél szokásos. A száraz emelőszerkezet telepítésekor elfelejtették rögzíteni a szabályozórudakat tartó ütközőt.
Az átrakodást végzők munkához láttak. Kiszámolták, hogy a daru milyen magasra emelheti a fedelet a láncreakció elkerülése érdekében. Arra azonban nem számítottak, hogy a fedéllel együtt a szabályozórudak és más neutronelnyelő elemek is felfelé mozdulnak. Ezzel kritikus helyzetet teremtettek, és az események további alakulása már csak a véletlenen múlt.
És a véletlen be is következett. A fedél a szabályozórudakkal és a neutronelnyelő elemekkel a darun lógott, a daru pedig egy úszó műhelyhajón állt, ami bármelyik irányba megbillenhetett, azaz a fedelet még magasabbra, az indítási szintre emelhette, vagy lejjebb engedhette.
Természetesen minden még rosszabbra fordult. Délben az öbölbe berontott egy kis torpedó-begyűjtő hajó. Az volt a feladata, hogy a gyakorlótorpedókat kihalássza, de túl gyorsan és váratlanul érkezett. Az őrhajó jelzései ellenére a hajó sebesen átszáguldott a Chazhma-öbölön. A hajótest által keltett magas hullám megbillentette az úszó műhelyhajót a daruval együtt. A reaktor fedele felfelé mozdult, magával rántva az összes neutronelnyelő elemet. A reaktor elérte az indítási szintet.
„Láncreakció indult be. Hatalmas mennyiségű energia szabadult fel, és minden, ami a reaktorban, fölötte és mellette volt, a levegőbe repült. Az átrakodóház elégett és elpárolgott, a fellobbanó tűzben az átrakodást végző tisztek is elégtek, a daru pedig kiszakadt a helyéről és az öbölbe repült” – írta le Hramcov a katasztrófa pillanatát.
A robbanás akkora erejű volt, hogy a 12 tonnás reaktorfedél a levegőbe repült, majd visszazuhant, és a vízvonal alatt felszakította a tengeralattjáró törzsét. A túlélők egy hat méter magas, vakító fényvillanásra emlékeztek. Ezt követően narancssárgás-szürke füst szállt fel a reaktor fölül, felhőt képezve, ami északnyugati irányba kezdett sodródni.
Az öböl vize elárasztotta a reaktorteret. Minden, ami a robbanáskor a levegőbe repült, lerakódott a K-431, a K-42, a PTB, a KDSZ hajótestére, az öböl vizére, a mólókra, az üzem területére és a környező dombokra. Percek alatt mindent átitatott a sugárzás az atom-tengeralattjáró körül. A robbanás mindössze 0,7 másodpercig tartott, de a kibocsátott sugárzás meghaladta az 50 ezer röntgent.
A reaktortérben történt robbanás hatalmas tüzet okozott. A tengeralattjáró jobb oldalán több centiméter széles, hosszú repedés keletkezett. A partról bevezetett elektromos kábelek elszakadtak, a rekeszek pedig teljes sötétségbe borultak. A repedéseken keresztül elkezdett beömleni a tengervíz a hajótestbe.
„Hogyan történt a katasztrófa? A reaktor teljesítménye megnőtt, mert a fedéllel együtt a szabályozórudakat is kiemelték, így a reaktor szuperkritikus állapotba került. A hirtelen energiafelszabadulás felmelegítette és felforralta a vizet. A víz pedig egyszerre hűtőközeg és moderátor. Miután elpárolgott, a láncreakció leállt. Bizonyos értelemben éppen ez a felépítés korlátozta a baleset következményeit” – magyarázta Andrej Ozsarovszkij mérnök-fizikus.
Ahogy a szakértő rámutatott, a nukleáris fűtőelem lényegében természetes urán. A reaktor üzemciklusának végén lévő kiégett fűtőelem azonban már olyan veszélyes izotópokat tartalmaz, mint a jód, a cézium és a stroncium. Ezek kibocsátása a csernobili baleset következményeihez lehetett volna mérhető. Ebben az esetben azonban a szennyezés mértéke sokkal kisebb volt, mintha a probléma a művelet elején történt volna.
Ezután az események a legrosszabb forgatókönyv szerint folytatódtak: felkészületlen emberek láttak neki a tűzoltásnak, ráadásul nem használták az összes előírt egyéni védőfelszerelést. Azt beszélték, hogy a szennyeződést széthordták az egész katonai lakótelepen. Az előírások szerint lennie kellett volna egy sugármentesítő és -ellenőrző pontnak, ahol az embereket megtisztítják és ellenőrzik. A radioaktív anyagok elsősorban a ruhára, a cipőre, a bőrre és a hajra tapadnak.
A robbanásban nyolc tiszt és két tengerész vesztette életét. A láncreakció során el nem égett nukleáris fűtőanyag erősen radioaktív részecskék formájában szóródott szét. A radioaktív aeroszolokból álló hatalmas füstoszlop 30 kilométer hosszan és öt és fél kilométer szélességben terjedt szét, délkeletről északnyugat felé haladva. Beterítette a Chazhma-öbölben horgonyzó hajókat és a parton elszórtan fekvő településeket.
Az emberiség történetének legnagyobb sugárkatasztrófája
A K-431-es tengeralattjáró reaktorterének helyén hatalmas kráter tátongott. A mólón és a parton szétszakadt fémdarabok és emberi testrészek hevertek szerteszét. Akkor azonban még senki sem tudta, hogy a Chazhma-öbölben a történelem egyik legszörnyűbb sugárkatasztrófája zajlott le. Csernobilig pedig már csak nyolc hónap volt hátra.
A K-431-es legénysége a robbanás után két részre szakadt. Sokan nem fogták fel azonnal, hogy sugárveszélynek vannak kitéve. A legénység egy része elmenekült a tengeralattjáróról. A politikai tiszt egy úszó laktanya kabinjában bújt el, ahol a sugárzás semlegesítésére alkoholt ivott, majd elvesztette az eszméletét. A többiek felvették a harcot a hajó és a saját életük megmentéséért.
Végül a tüzet sikerült habbal eloltani, de a mentésben részt vevők közben súlyos sugárfertőzést szenvedtek.
Tkacsenko 3. rangú kapitányt annyira sokkolták a történtek, hogy cselekvőképtelenné vált, és nem tudta tovább ellátni a feladatait. A helyét átvevő Valerij Sztorcsak gyorsan felmérte a helyzetet. Megértette, hogy a felrobbant reaktornál tartózkodó tengerészek halálos sugárdózist kaphatnak. A tapasztalt tengeralattjárós úgy döntött, hogy minimalizálja az áldozatok számát, még akkor is, ha ez a saját életét veszélyezteti.
Sztorcsak az úszó bázisról gyorsan partra küldött több mint 20, az átrakodáson dolgozó és egy évnél kevesebb ideje szolgáló tengerészt. A többieket váltásokba szervezte, akik azonnal megkezdték a mentesítést.
„A tengerészek maradványait betonba öntötték”
Az atomkatasztrófa következményeinek felszámolása több mint egy hónapig tartott. A műveletben közel kétezer ember vett részt: haditengerészek, mentőalakulatok, vegyészek és mérnökök.
A robbanás után keletkezett repedés miatt a K-431-es tengeralattjáró 15 méteres mélységben elsüllyedhetett volna. Ennek megakadályozására sürgős intézkedéseket hoztak: a tengeralattjárót orrával a part menti sekély vízre futtatták, a reaktorteret kiöntötték betonnal, majd az atomhajót a Sztrelec-öbölbe vontatták.
Az üzem területéről eltakarították a reaktor törmelékeit és a nukleáris fűtőelemek darabjait. A szilárd radioaktív hulladékot eltemették, és hulladéktárolókat építettek. Az aszfaltot és a talajt helyenként egy méter mélyen is eltávolították. Mindenhol mentesítést végeztek, amerre a radioaktív felhő elhaladt. A szennyeződés központját bekerítették, de a szennyezett víz nagy részét a hajók magukkal vitték.
A hivatalos adatok szerint 913 ember szenvedett sugárfertőzést, közülük 290-en emelt dózist kaptak. Az ügyet kutató Gruzgyev 1. rangú kapitány szerint azonban ezek a számok a valós értéknek legfeljebb a felét mutatják.
Az 1990-es évek elején a robbanás következményeinek felszámolásában résztvevők sorra haltak meg. A katasztrófát túlélő katonaorvos tisztek súlyos következményekkel néztek szembe: daganatos megbetegedésekkel, idegrendszeri zavarokkal és rokkantsággal.
A part menti települések lakóinak sorsáról kevesebbet tudni. A baleset után a radioaktív csapadék nyomvonala azonban többnyire lakatlan területeken húzódott végig.
„A következmények valójában súlyosak voltak, azon a vidéken több a daganatos megbetegedésben szenvedő gyermek, mint a régió más területein” – mesélte a Lenta.ru-nak egy tengermelléki lakos.
Az áldozatok maradványait darabokban gyűjtötték össze az öböl különböző pontjain. Csak két tisztet sikerült azonosítani: Viktor Celujko 2. rangú kapitányt, a flottagépezet parancsnokát, és Anatolij Gyeduskin 3. rangú kapitányt, a 3. divízió parancsnokát. Holttestüket katonai tiszteletadás mellett a közeli Bolsoj Kameny egyik üzemének kemencéjében hamvasztották el.
„Már gyerekkoromban is azt mesélték, hogy a tengerészek maradványait temetéskor betonba öntötték – annyira erős volt a sugárzás. Ez akkoriban mély benyomást tett rám.” – egy helyi lakos
A katasztrófa okainak kivizsgálására bizottságot hoztak létre Valerij Novikov admirális, a haditengerészet üzemeltetésért felelős főparancsnok-helyettesének vezetésével. A bizottság tagjai között flottaszakértők, vezető atomtudósok, valamint különböző minisztériumok és hivatalok képviselői is helyet kaptak.
A bizottság megállapította, hogy a robbanást a Parti Műszaki Bázis (BTB) vezetőinek a fűtőelem-csere technológiai folyamata során elkövetett súlyos szabályszegései okozták. A jelentésük szerint a reaktorok cseréjéért felelős személyek óvatossága és előrelátása lecsökkent a hasadóanyagokkal végzett munka során.
A bíróság a túlélők közül Tkacsenkót mondta ki főbűnösnek. Három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A 3. rangú kapitány maga is súlyos sugárfertőzést szenvedett, és az egészségi állapota leromlott.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
