Ahogy később kiderült, a furcsa kór okát a helyi öbölbe (amelyet szintén Minamatának hívnak) engedett, higanyt tartalmazó ipari hulladék jelentette. A vízben élő mikroorganizmusok feldolgozták a higanyt, és metil-higannyá alakították – ez egy rendkívül veszélyes anyag az emberi központi idegrendszerre nézve. A metil-higany pedig bekerült a halak szervezetébe, amelyeket az öböl mellett élő emberek fogyasztottak.
A japán városban történt események kiindulópontjává váltak a higanyfelhasználás világméretű, fokozatos csökkentésének folyamatában. A legfontosabb lépés pedig az ENSZ égisze alatt, 2013. október 10-én a japán Kumamotóban aláírt Minamatai Higanyegyezmény volt. Ezt a megállapodást, amelyet a minamatai tragikus események tiszteletére neveztek el, a világ 128 országának képviselői írták alá.
Mindez szörnyű. Természetesen a higany pusztító hatásáról beszélek. Pedig régen még gyógyítottak is vele! Pár évszázaddal ezelőtt például teljesen normális jelenségnek számított egészségmegőrzés céljából meginni egy pohár higanyt. Úgy vélték, hogy a nehéz folyadék „áttolja” a felesleget és kisimítja a beleket.
Egészen 1967-ig a Szovjetunióban, és az 1970-es évek végéig az Egyesült Államokban a higanyt aktívan alkalmazták a szifilisz kezelésére, mivel ez a betegség rendkívül ellenálló volt más gyógyszerekkel szemben. Igaz, egy ilyen kezelés után az embereknek kihullott a hajuk és más testi funkcióik is károsodtak, cserébe viszont a szifilisznek nyoma sem maradt. A higanytartalmú fogtömésekről pedig már ne is beszéljünk.
Ma már természetesen szó sincs ilyesmiről, hiszen az egész civilizált világ tudja, mennyire veszélyes a higany. Ezért az orvostudományban a használata a lázmérőkre korlátozódik (és azokra is csak kevés országban), illetve egyes vakcinákban tartósítószerként alkalmazzák, de csak minimális dózisban.
Az ipar már más kérdés – itt a higanyt, ha nem is mindenhol, de számos ágazatban alkalmazzák. Például precíziós hőmérőkben használják széles működési hőmérséklet-tartománya miatt. Vagy a fénycsövek gyártásánál. A lámpákat higanygőzzel töltik meg, amely parázsló kisülésben világít, és sok ultraibolya fényt bocsát ki. Hogy a fény láthatóvá váljon, a lámpa belsejét fényporral vonják be, amely nélkül a lámpa kemény ultraibolya sugárzás forrása lenne.
A higanyt alkalmazzák továbbá nagy átlagos áramerősségű (több száz amperes) elektromos áramkörök egyes alkatrészeiben, helyzetérzékelőkben, bizonyos kémiai áramforrásokban, sőt, néhány nagy terhelés alatt működő hidrodinamikus csapágy munkaanyagaként is.
Egy időben a higany része volt annak a festéknek is, amellyel a hajók vízvonal alatti részét vonták be, hogy megakadályozzák a vízi élőlények megtapadását. A 20. század közepéig pedig a higanyt aktívan használták manométerekben, barométerekben és más időjárási műszerekben. Innen ered egyébként a hagyomány, hogy a légnyomást higanymilliméterben mérik.
Nem fogod elhinni, de a higanyt még a divatiparban is alkalmazták. A kalapkészítés során a filc kikészítésére, valamint a tükörgyártásnál a felületek amalgámozására (ötvözésére) használták.
Ma már persze a helyzet némileg más – különösen a Minamatai Egyezmény aláírása óta. Igyekeznek a higany helyett más anyagokat találni, hogy a használatát a minimumra csökkentsék, vagy akár teljesen elhagyják.
Sajnos ez eddig még nem sikerült. Mert… ilyen ez a higany: egyszerre hihetetlenül veszélyes és pótolhatatlan. Így nem marad más, mint hogy ébernek és óvatosnak legyünk, és vigyázzunk a higanyos lázmérőinkre, már ha maradt még ilyen egyáltalán.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
