Nem messze a Tajmir-félszigettől a „Fram” nevű szkúner, amelyen a felfedező a célja felé tartott, különös helyzetbe került: úgy tűnt, mintha a hajó megfeneklett volna a vízben. A legénység minden erejével igyekezett elmozdítani a szkúnert, próbálták forgatni és manőverezni is, de a „Fram” mozdíthatatlanná vált.
Milyen különleges természeti jelenséggel találkoztak az utazók? És valóban igaz, hogy maga Kleopátra is ennek áldozata lett?
A „Fram” szkúner Oslo múzeumának fő látványossága, mely a norvég sarki expedíciók történetét mutatja be. Ma bárki felmehet ennek a fából készült vitorlás-motoros hajónak a fedélzetére, amellyel Fridtjof Nansen 1893-ban az Északi-sark meghódítására indult. A szkúner különleges kialakítása lehetővé tette, hogy hosszú ideig sodródjon az arktikus jégmezők között.
„A Framnak meglehetősen egyedi szerkezete volt, amely arra irányult, hogy a jeget maga alá gyűrje és kitolja. A Fram lekerekített formájú volt, és azért tervezték speciálisan így, hogy a jég ne tudja összeroppantani” – magyarázta Alekszej Szazonov földrajztudományok kandidátusa.
De a sors iróniája, hogy ez a szimbolikus nevű szkúner hirtelen megállt, mintha gyökeret eresztett volna, nem messze a Tajmir-félszigettől, Eurázsia legészakibb szárazföldi pontjától. És nem is a jég miatt álltak meg, hiszen körülöttük tiszta víz volt. Úgy tűnt azonban, hogy valami ismeretlen erő akadályozza a hajót a mozgásban. Fridtjof Nansen ezt a jelenséget „holt víznek” nevezte el.
„Fridtjof Nansen gyakorlatilag az első részletes, tudományosan dokumentált beszámolót készítette a „holt víz” jelenségéről, amellyel szembesült. Megjegyezte, hogy a víz felszínén, egy vékony felső rétegben, amit akár kézzel is ki lehetett merni, a víz teljesen iható volt, szinte édesvíz. Ám a hajótest alatt már sós volt a víz. Vízmintákat is vettek” – mondta Anton Rizsenkov fizikus.
Nansen jelentései felkeltették Vagn Walfrid Ekman svéd fizikus és oceanográfus érdeklődését. 1904-ben laboratóriumi kísérletet végzett, és megállapította, hogy az édesvíz és a sós víz rétegeinek találkozásánál valóban fékező hatás lép fel. A tudós arra a következtetésre jutott, hogy a jelenség oka a két vízréteg eltérő sűrűsége, de a jelenséget teljes mértékben nem sikerült megmagyaráznia.
A tengerészek már az ókorban is tapasztalták a „holt víz” jelenségét. A középkorban az utazók azt gondolták, hogy a hajókat valamilyen gonosz erő tartja vissza. Hogy kiengeszteljék a természetfeletti lényeket, ajándékokat, érméket és finom falatokat dobtak a vízbe.
Az egyik ilyen ütközetre Kr. e. 31-ben került sor a Jón-tengeren, az Actium-fok közelében, Görögország nyugati partjainál. Ebben az időben polgárháborúk dúltak az ókori Rómában. Ebben a tengeri ütközetben dőlt el, hogy ki fogja irányítani a birodalmat. Körülbelül 500 hajó csapott össze a csatában.
Gályáik méretben és fegyverzetben is jelentősen felülmúlták az ellenséges hajókat. De egy adott pillanatban a hatalmas hajók hirtelen megálltak, mintha gyökeret eresztettek volna, és nem tudtak elmozdulni. Végül Octavianus győzedelmeskedett.
Ennek ellenére a modern tudósoknak meggyőződésük, hogy Marcus Antonius és Kleopátra flottáját a „holt víz” pusztította el.
A cikk még nem ért véget, kattints a folytatásért!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
