És hagyomány szerint a királynő radikálisan cselekedett: megölette vagy elűzte a királyságból az összes külföldi misszionáriust, érvénytelenítette az Angliával és Franciaországgal kötött szerződéseket, és mindenhol betiltotta a kereszténységet.
Összességében minden intézkedése arra irányult, hogy nullára csökkentse Európa befolyását a Madagaszkári Királyságra, és fokozatosan elszigetelje azt a külvilágtól, valamint visszaállítsa a régi, archaikus rendet és struktúrákat.
Így például uralkodása idején I. Ranavalona aktívan alkalmazott egyfajta „robotot”, amelyet „fanompoana”-nak neveztek – ez az, amikor a kényszermunkát adófizetésként használták. A lényege az volt, hogy minden szabad embernek (a rabszolgákat nem számítva) ingyen kellett dolgoznia a gazdájának.
Ezeknek az embereknek a munkáját házak, paloták építésére, földek megtisztítására, utak javítására, nemesek és királyi eltartottak hordszéken való szállítására használták fel.
A munkásoknak nem fizettek bért, rosszul táplálták őket, és nem mindig adtak nekik inni, ezért gyakran tömegesen haltak meg a munkahelyeiken. Azonban éppen a „fanompoana” révén fejeztek be a királyságban néhány nagyszabású építkezési projektet, és növelték meg az I. Radama által létrehozott reguláris hadsereget is 20 000-ről 30 000 főre.
A jogrendszer sem kerülte el a „véres királynő” figyelmét. Az egész bírósági eljárás egyetlen nagy próbatétel volt, amelynek tétje korántsem az igazságszolgáltatás, hanem az emberi élet volt. A bírósági ülés teljes időtartama alatt a vádlottat csirkebőr darabokkal etették.
Ha a vádlott megette a bőrt, és utána hányt, akkor ártatlannak nyilvánították. Ha viszont az összes bőrt maradéktalanul és következmények nélkül megette, akkor a vádlottra kivégzés várt.
A királynő véres politikája nemcsak közvetlen alattvalóira és a királyság lakosaira terjedt ki. I. Ranavalona egész Madagaszkárt uralma alá akarta vonni, ezért rendszeresen szervezett büntető expedíciókat a sziget azon részeire, amelyek lakosai aktívan ellenálltak és nem fogadták el az uralmának elveit.
A királyi hadsereg nem kímélte az ellenszegülőket: a katonák felégették a földeket, elpusztították a házakat, példát statuáló módon megölték a helyi lakosokat, hogy mások lássák, mi történik az árulókkal.
Azonban azokra is sanyarú sors várt, akik engedelmeskedtek a kegyetlen királynő akaratának, mivel lényegében rabszolgákká váltak, akiknek egész életükön át I. Ranavalona „projektjein” kellett dolgozniuk. 1820 és 1853 között több mint egymillió rabszolgát fogtak el! De ez még nem minden.
A királynő véres és kompromisszumképtelen politikája Madagaszkár lakosságának drasztikus csökkenéséhez vezetett. Így hat év alatt, 1833 és 1839 között, csak hozzávetőleges becslések szerint a sziget lakossága 5 millióról 2,5 millióra csökkent, I. Ranavalona szülőföldjén pedig 750 000-ről 130 000-re! Népirtás szintű számok, mit lehet ehhez még hozzáfűzni…
Az európai gyarmatosítók, Anglia és Franciaország egyébként nem örültek túlságosan a Madagaszkárról való elűzetésüknek – nekik is voltak érdekeik és terveik a szigettel kapcsolatban. Ráadásul a korábbi uralkodók meglehetősen szívélyesen fogadták őket, és örömmel vették az összes újítást, amelyet az európaiak Madagaszkárra „hoztak”.
I. Ranavalona nézetei azonban ellentétben álltak az európai gyarmatosítók nézeteivel, ezért összefogtak és több kísérletet is tettek hódító expedíciók szervezésére, amelyek azonban kudarccal és nagy emberveszteséggel végződtek. I. Ranavalona lefejezte az elhunyt gyarmatosítók holttesteit, és a fejüket karókra tűzte, amelyeket a parton állítottak fel, az óceán felé nézve. Hogy senki se merje megpróbálni mégegyszer…
A Madagaszkári Királyság és Madagaszkár szigetének fekete, vagy inkább véresvörös korszaka egészen 1861. augusztus 15-ig tartott, amikor I. Ranavalona királynő, aki 33 évig uralkodott és a sziget lakosságának több mint egyharmadát irtotta ki, saját ágyában meghalt. 83 éves volt, és a „véres királynő” halála természetes okokból következett be…
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
