ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

Exszerelme, Dobó Kata így búcsúzik Andy Vajnától Instagramján

2019. 01. 20.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az Instagramján fekete négyzettel búcsúzik Dobó Kata Andy Vajnától. A színésznő és a kormánybiztos 2006-ig alkottak egy párt, hét évig voltak együtt, de a szakításuk után is jó barátságban maradtak egymással.

„Ha együtt vagy valakivel hét-nyolc évig, akkor fontossá válik, és lehet, hogy idővel külön utakon folytatjátok, de attól még nem érdemes elveszíteni azt az embert, aki a társad volt. Nem vagyok az a fajta, aki haragban vált volna el azoktól, akikkel együtt volt. Úgy érzem, Kata egy életre a barátom lesz. Tudom, hogy ez nem mindig van így egy szakítás után, de ez sokszor csak az egóról szól” – nyilatkozta a Lokálnak másfél éve Andy Vajna.

„Én ismerek egy nagyon szeretni való embert, aki velem nagyon jót tett az életem egy olyan időszakában, amikor azt éreztem, hogy mindennek vége. Bevezetett egy olyan világba, olyan emberekkel ismerkedtem meg… A tenyerén hordozott. Én tőle semmi rosszat nem kaptam, és csak hálás lehetek neki” – mondta akkor exéről a színésznő.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kata most így búcsúzik Andytől:

https://www.instagram.com/p/Bs2yBjLgjvO/
Forrás:
Life.hu
HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

16 fotó, amely igazolja, hogy a nagymamáink csodálatos emberek

Next Post

Gyász: meghalt Andy Vajna

TovábbiCikkek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna
Történetek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna

2025. 03. 11.
20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép
Történetek

20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép

2025. 03. 02.
Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat
Történetek

Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat

2024. 08. 15.
Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán
Történetek

Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán

2024. 08. 15.

Friss cikkek

A tudósok először ereszkedtek le a jemeni „Pokol kútjának” aljára, amelyet a helyiek megközelíteni is félnek
Érdekességek

A tudósok először ereszkedtek le a jemeni „Pokol kútjának” aljára, amelyet a helyiek megközelíteni is félnek

2025. 05. 09.
Miért csak túlsúlyos nőket ábrázolt Rubens a festményein?
Érdekességek

Miért csak túlsúlyos nőket ábrázolt Rubens a festményein?

2025. 05. 08.
Botrányos nászéjszakák a történelemben: Öt sikertelen nászéjszaka
Érdekességek

Botrányos nászéjszakák a történelemben: Öt sikertelen nászéjszaka

2025. 05. 08.
Mivel közlekednek Észak-Korea lakói: a világ legzárkózottabb országának autói
Érdekességek

Mivel közlekednek Észak-Korea lakói: a világ legzárkózottabb országának autói

2025. 05. 08.
Tartály a mennyezetnél: miért voltak régen olyan magasan a vécétartályok?
Érdekességek

Tartály a mennyezetnél: miért voltak régen olyan magasan a vécétartályok?

2025. 05. 08.
Milyen hőmérséklet van az űrben?
Érdekességek

Milyen hőmérséklet van az űrben?

2025. 05. 08.
15 tárgy, amelyek célját még Sherlock Holmes sem sejtette volna
Érdekességek

15 tárgy, amelyek célját még Sherlock Holmes sem sejtette volna

2025. 05. 08.
TFSI: Mi ez a motor, és miben különbözik a többitől
Érdekességek

TFSI: Mi ez a motor, és miben különbözik a többitől

2025. 05. 08.
10 dolog Indiában, ami a helyiek számára normális, de az európai embereknek túl vadnak tűnik
Érdekességek

10 dolog Indiában, ami a helyiek számára normális, de az európai embereknek túl vadnak tűnik

2025. 05. 07.
7 halálos bűn: honnan jöttek, és még ma is aktuálisak?
Érdekességek

7 halálos bűn: honnan jöttek, és még ma is aktuálisak?

2025. 05. 07.
„A feleségét a szolgáknak adta”: Castlehaven grófnőjének szörnyű tragédiája
Érdekességek

„A feleségét a szolgáknak adta”: Castlehaven grófnőjének szörnyű tragédiája

2025. 05. 07.
Férfi paradicsom vagy büntetés a bűnökért? Egy fehér férfi története, aki 15 évet élt három afrikai nővel egy lakatlan szigeten
Érdekességek

Férfi paradicsom vagy büntetés a bűnökért? Egy fehér férfi története, aki 15 évet élt három afrikai nővel egy lakatlan szigeten

2025. 05. 07.
Egy házaspár a birtokukon sétált, amikor egy rozsdás konzervdobozt találtak a földben: ez lett az USA történetének legdrágább kincse
Érdekességek

Egy házaspár a birtokukon sétált, amikor egy rozsdás konzervdobozt találtak a földben: ez lett az USA történetének legdrágább kincse

2025. 05. 07.
Van egy lyuk a Földön, aminek nincs feneke: mit tudunk róla
Érdekességek

Van egy lyuk a Földön, aminek nincs feneke: mit tudunk róla

2025. 05. 07.
7 kevéssé ismert tény a híres szuperszonikus Concorde repülőgépről
Érdekességek

7 kevéssé ismert tény a híres szuperszonikus Concorde repülőgépről

2025. 05. 07.
25 dolog, amit igazi zsenik alkottak
Érdekességek

25 dolog, amit igazi zsenik alkottak

2025. 05. 06.
Miért dobtam ki az összes LED-lámpát a házamból, és szereltem be helyettük normál izzólámpákat?
Érdekességek

Miért dobtam ki az összes LED-lámpát a házamból, és szereltem be helyettük normál izzólámpákat?

2025. 05. 06.
A francia tinédzserek kutyája az erdőben sétálva látott egy lyukat a földben, és belemászott. Így fedezték fel a legcsodálatosabb barlangot
Érdekességek

A francia tinédzserek kutyája az erdőben sétálva látott egy lyukat a földben, és belemászott. Így fedezték fel a legcsodálatosabb barlangot

2025. 05. 06.
Timur rubinnyaklánca: az ékszer, amit egyetlen királyi személy sem viselhetett
Érdekességek

Timur rubinnyaklánca: az ékszer, amit egyetlen királyi személy sem viselhetett

2025. 05. 06.
Milyen magasról lehet a vízbe ugrani, mielőtt betonnak éreznéd és halálossá válik?
Érdekességek

Milyen magasról lehet a vízbe ugrani, mielőtt betonnak éreznéd és halálossá válik?

2025. 05. 06.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces