Jó néhány nyelven csak egyszerűen „Luna” néven hívják a Föld kísérőjét.
Így hívják oroszul, bolgárul, olaszul és spanyolul. Angolul Moon, németül pedig Mond. Belaruszul, szerbül, ukránul és szlovákul viszont Meszjacnak (Hónapnak) nevezik. Nem véletlenül, a Hold mozgása ugyanis szorosan összefügg a naptári hónappal.
Az ókorban a zsidók, muszlimok, kínaiak, indiaiak és más népek holdnaptárt vagy luniszoláris naptárt használtak. A holdnaptár 29 vagy 30 napos. A számolás újholdtól újholdig tart. Hogy miért a Hold fázisaihoz és nem a Nap helyzetéhez igazították az időszámítást, az már egy külön cikk témája.
A Hold mindig ugyanazt az oldalát mutatja a Föld felé. Ez azt jelenti, hogy a Föld körüli keringési ideje pontosan megegyezik a saját tengelye körüli forgási idejével. Ennek magyarázata a kötött keringés (gravitációs befogás). Az árapályerők kiegyenlítették ezeket a periódusokat.
A Hold szuperhold idején. A Földhöz való legnagyobb közelsége idején, teliholdkor 30%-kal fényesebb. Mivel a szemünk a környező tájhoz viszonyítja, még nagyobbnak tűnik.
A Hold látszólagos mérete az égen megegyezik a Nap látszólagos méretével. Éppen ezért jöhetnek létre teljes napfogyatkozások. Kiderült azonban, hogy a Hold mozgása egy összetett folyamat, rengeteg változóval. A tudomány több rendszert is megkülönböztet a holdhónap számítására.
Szinodikus hónap. Ez a két azonos holdfázis között eltelt idő. Az átlagos értéke 29,53 közepes szoláris nap (29 nap, 12 óra, 44 perc, 2 másodperc). De ez az érték nem állandó, akár 13 órával is eltérhet.
Sziderikus hónap. Ez az az idő, ami alatt a Hold visszatér ugyanabba a pozícióba a csillagos égbolton. Ennek hossza 27,32 nap (27 nap, 7 óra, 43 perc, 11 másodperc).
Megkülönböztetünk továbbá Tropikus hónapot (amikor a Hold visszatér ugyanahhoz a hosszúsági fokhoz – 27 nap, 7 óra, 43 perc), Anomalisztikus hónapot (a perigeumhoz viszonyítva – 27 nap, 13 óra, 18 perc), és Drakonikus hónapot (a pályacsomóponthoz viszonyítva – 27 nap, 5 óra, 5 perc).
A Hold keringési idejében mutatkozó különbségek a vonatkoztatási rendszertől függnek: a Föld hosszúsági fokához vagy a csillagos égbolthoz viszonyítunk-e. Ráadásul a Hold elliptikus pályán mozog 0,0549-es excentricitással, ami további eltéréseket okoz.
A Hold pályasíkja elfordul: a pálya és az ekliptika síkjának metszéspontjai eltolódnak, és 18,6 év alatt tesznek meg egy teljes kört. A holdpálya nagytengelye is elfordul 8,8 éves periódussal – eközben a perigeum (a Földhöz legközelebbi pont) hosszúsága növekszik.
A csillagászati adatok szerint a holdpálya paraméterei periodikusan változnak: a perigeum 356,41 és 369,96 ezer km között, az apogeum pedig 404,18 és 406,74 ezer km között ingadozik.
Ezek az eltérések és a pályaparaméterek változásai vezetenek az úgynevezett librációhoz – a Hold égi helyzetének ingadozásához.
Ezen az animáción (ahol sok holdfázist egymásra illesztettek) látható, hogy a Hold hol távolodik, hol közeledik a megfigyelőhöz. Hol az egyik, hol a másik irányba dől el, mintha billegne. A forgástengelye mintha precessziót végezne. Ennek köszönhetően a Földről egy hónap alatt a holdfelszín 59%-a figyelhető meg, nem pedig pontosan a fele.
Ezen információk alapján felmerül egy kérdés. Ilyen pályainstabilitás mellett miért van szigorú szinkronban a Hold tengelyforgása a Föld körüli keringésével? Egyrészt a gravitációs erők (hogy ez pontosan micsoda, azt a tudomány sem tudja biztosan) stabilizálták a paramétereket, másrészt a Hold ingadozik mozgása közben. A csillagászati adatok szerint pedig évente 38 mm-rel távolodik a Földtől.
Az a pályapozíció pedig, amelynél a látszólagos mérete megegyezik a Nap méretével, minden valószínűségszámításon kívül esik. Ennek az esélye elenyészően kicsi. Akár a bolygóképződés szakaszát nézzük, akár azt feltételezzük, hogy a Holdat a Föld gravitációs mezeje fogta be.
Van még egy tény, ami a laikus szemlélő számára érdekes lehet. A déli féltekén a Hold 180 fokkal el van fordulva. Ausztráliában és Dél-Amerikában például a Hold teljesen máshogy néz ki.
Hogyan lehetséges ez?
A magyarázat egyszerű. A déli féltekén lévő megfigyelők az északi megfigyelőkhöz képest 180 fokkal „fejjel lefelé” állnak. Ezért ők a Holdat is fordítva látják.
Elvileg a déli féltekéről a Hold más, az északi féltekéről rejtett részeit kellene látnunk. De a Hold távolsága miatt ezek az eltérések annyira jelentéktelenek, hogy szabad szemmel nem észlelhetők.
Végezetül egy kis információ az alternatív verziók kedvelőinek. Arról, hogy mi is a Hold valójában, több vélemény is létezik. Van olyan verzió, mely szerint a Hold egy elpusztult bolygó magja vagy egy óriásbolygó holdja, amely a Naprendszer belső részébe sodródott, és a Föld befogta. Sőt, olyan elmélet is van, hogy a Hold egy hatalmas űrhajó. A laposföld-hívőknél pedig a Hold egy kerek és nem túl nagy kőobjektum.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
