Ennek megfelelően nem volt csoda, hogy a fiatal hölgyek megfáztak és megbetegedtek.
A 19. század elején még egy furcsa nevű nyavalya is felütötte a fejét: a „muszlinbetegség”. Akkoriban a ruhákat gyakran muszlinból készítették. Ez az anyag nagyon vékony volt, és egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy télen kiszaladjanak benne az utcára, sem arra, hogy (még hintóval sem) eljussanak benne A-ból B-be.
De ez, ahogy sejtheted, nem állította meg a szépségeket. És egyik a másik után, a soron következő fogadást követően, megbetegedett. És nem mindannyian élték meg a következő ilyen eseményt.
3. Az esély, hogy porrá égsz
Azokban az időkben a világításhoz gyertyákat használtak. Egyetlen csillárba több tucat gyertya is elfért. A bál estétől egészen reggelig tarthatott (átlagosan 4-6 órán át). Ennek megfelelően a gyertyák égtek, leégtek, és a viasz a táncolókra csöpögött fentről. Ettől néhány hölgynek égési sérülései lettek – ezek kellemetlen emlékként maradtak meg a bőrükön az estélyről.
De ebben az esetben nem is ez volt a legszörnyűbb.
A helyzet az, hogy a nemesség bármely képviselőjének megvolt a valós kockázata, hogy elmegy a bálba, és soha nem tér haza. Hiszen a gyertyák gyakran tüzet okozhattak. Elég volt egyetlen darab, ami egy hölgy terebélyes szoknyájára esett.
Ezenkívül a kandallók is veszélyesek voltak – a parázshoz vagy a tűzhöz való legkisebb érintkezéskor is a ruha azonnal hamuvá vált, és nemcsak a bál menetét, hanem magának a háznak a létét is veszélyeztette, ahol az eseményt tartották.
Találkoztam egy olyan statisztikával is, ami az 1860-as évekre vonatkozott. Egy tekintélyes kiadvány azt állította, hogy a bálokon körülbelül háromezer hölgy égett halálra.
Ez a szomorú sors jutott a híres Oscar Wilde két féltestvérének is. 1871-ben Emily és Mary, akik akkor alig múltak 20 évesek, úgy döntöttek, részt vesznek egy Halloween alkalmából rendezett estélyen. Tánc közben egyikük hozzáért a kandallóban lévő parázshoz – a ruhája azonnal lángra kapott. A másik nővér megpróbálta eloltani a tüzet, de ő maga is meggyulladt. Sajnos néhány héttel a végzetes bál után mindketten elhunytak.
Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy másik, hasonlóan szomorú következményekkel járó ünnepség is. Ez Napóleon Bonaparte idejében történt, 1810-ben. Schwarzenberg herceg fogadást adott Mária Lujza főhercegnő és Napóleon házassága alkalmából. Ez az eset majdnem a francia császár életébe került.
Az eseményt Robert Hillingford festménye örökítette meg:
Végezetül
Nos, ilyen voltak tehát a bálok valósága néhány évszázaddal ezelőtt. Amikor az ember ilyesmiket megtud, már nem is vágyik annyira arra, hogy hercegnőnek vagy királynőnek érezze magát. Áh, hagyjuk is, inkább itthon ülök a melegben, egy bélelt nadrágban és egy vicces pólóban.
Mi a véleményed? Ennek ellenére szívesen ellátogatnál egy 18-19. századi bálba? Vagy netán tudsz még más okokat is, amiért nem lenne jó ötlet elmenni?
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
