Az ország lakosai azonban egy „erőforrás-átokkal” szembesültek – mivel az állam csak a külföldi befektetésekre koncentrált, az ország gazdasága hanyatlani kezdett. Amikor egy ország kormánya ilyen könnyen jut pénzhez a külföldi befektetéseknek köszönhetően, akkor egyre nehezebb meggyőzni, hogy szükség van a munkát adó iparágak fejlesztésére, a turisták vonzására és az új technológiák elsajátítására.
Nauru kormánya ráadásul évről-évre egyre többet költött. Saját légitársaságot hoztak létre például annak az országnak, aminek a lakossága a 10 ezer főt sem éri el. Ez csak egy a nagy butaságok közül.
A foszfátbányászat szépen lassan teljesen leállt, a trópusi természet pedig egyszerűen elpusztult, mert a korábban fejlett turizmus miatt a repülőgépek és a turisták mindent elpusztítottak vagy elüldöztek a szigetről. Na de kinek kell Nauru, a gyönyörű csendes-óceáni szigetország a gyönyörű strandok és mesébe illő növény- és állatvilág nélkül?
Természetesen senkinek. Nauru helyzetén pedig még a külföldi befektetések sem segített, már csak azért sem, mert a 90-es évek végére az ország lakosságának szembesülnie kellett azzal, hogy a beruházások többsége vagy csődbe ment vagy ellopták.
Ez halálos ítéletet jelentett az egykor virágzó paradicsomnak. A nauruiak valutája olyan gyorsan elértéktelenődött, hogy mindenüket el kellett adniuk az adósságaik kifizetésére. Semmilyük sem maradt.
A tanult nauruiak nem találtak megfelelő munkát a szigeten, az egykor virágzó cégek pedig elhagyták az országot, így az emberek magukra maradtak.
Utolsó erejéből Nauru megpróbált offshore paradicsomot csinálni, ami egy ideig működött is – a kelet-európai országok dollármilliárdokat mostak át ebben az apró szigetországban, de a 2000-es években az USA ezt a lehetőséget is bezárta számukra.
Ezután menekültekkel próbáltak meg pénzt keresni, menedéket adtak nekik és útleveleket árultak a kényelmes, vízummentes utazás érdekében, de ez a stratégia is hamar megbukott.
Ma Nauru az egyik legszegényebb és leginkább kiszolgáltatott szigetország a világon, mely csak és kizárólag az idegen országok segítségének köszönhetően létezhet még egyáltalán.
Bár a természet fokozatosan regenerálódik a szigeten, még mindig nagyon távol áll attól, hogy mesébe illő turistaparadicsomként tekintsenek rá a tehetősebb utazók.
De ez még nem minden: a hirtelen jött aranyéletnek köszönhetően az ország lakossága végeláthatatlan egészségügyi problémákban szenved: a sziget 71%-a elhízott, 31%-a pedig cukorbeteg. Ez a legmagasabb arány a világon. A helyiek a mai napig rabjai a külföldről behozott zsíros és kalóriadús ételeknek – hamburger, sültkrumpli, pizza, stb.
Mint már korábban említettük, a szigetlakóknak nagyon sokáig adót sem kellett fizetniük, amihez nagyon kényelmesen hozzászoktak az emberek, de sajnos mára ez is a múlté: 2014 óta minden lakos 10% jövedelemadót kénytelen fizetni az államkasszába.
Így változtatta tehát meg egy paradicsomi sziget életét a hülyeség, a rövidlátás és a kapzsiság. Naurunak mindene megvolt ahhoz, hogy virágzó és gazdag ország legyen, ehhez csak egy kicsit több pénzt kellett volna ölni a helyi gazdaság fejlesztésébe. Ha így történt volna, valószínűleg a mai napig egy második Monaco-ként tekintenénk rá, de sajnos nem így történt és az ország lakosai mindent elvesztettek.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
