Egy ország, ahol az embereknek nem kellett dolgozniuk – aztán mindenük odalett.
Nauru egy aprócska szigetállam a Csendes-óceán közepén, aminek a területe százszor kisebb, mint Budapest, és amiről valószínűleg csak nagyon kevesen hallottak korábban. Pedig az ország története nagyon egyedi, kicsit olyan, mintha mesés áldás ült volna rajta a 20. század végéig, mely aztán sötét átokká csapott át. Nauru ugyanis egy hihetetlenül gazdag kis ország volt egészen az 1980-as évek végéig, amikor is minden megváltozott.
Nézzük meg ennek az apró, mégis különleges országnak a páratlan történetét.
A Csendes-óceán közepén, az Egyenlítő forróságát élvezve, pálmafákkal körülvéve – mi lehet ennél tökéletesebb? Mondjuk az, amikor Nauru kormánya minden hónapban hatalmas összegeket utalt mellé az állampolgárok számlájára – akár 20.000 dollárt is.
Az 1970-es és 1980-as években a 21 négyzetkilométeres, akkor 7000 lakosú szigetországban egyszerűen olyan gazdagok voltak az emberek, hogy már szó szerint nem tudták hova költeni a pénzt. Az oktatás ingyenes volt, csak úgy, mint az egészségügy. A szigeten modern repülőtér, fejlett infrastruktúra, első osztályú éttermek, szupermarketek és szállodák voltak. Nauru lakóinak még csak adót sem kellett fizetniük.
Az ország virágzott. Az 1970-es években az ország egy főre jutó GDP értéke elérte az 50.000 dollárt, amivel Szaúd-Arábia mögött álltak a toplistán. Naurunak sikerült még akkor is a leggazdagabb országok közé tartoznia, amikor az 1990-es évek elején gazdasági recesszió söpört végig a világban.
Az emberek abbahagyták a munkát, drága ingó- és ingatlan vagyonokat halmoztak fel, kedvükre utaztak a világban. Az emberek és az ország vagyona kizárólag a hatalmas mennyiségű madárürüléknek volt köszönhető.
Nauru egy vulkáni eredetű korallsziget. Felszíne mészkőfennsíkkal körülvett parti síkság. A szél több száz ezer év alatt sziklák segítségével alakított ki egy páratlanul egyenetlen talajt a szigeten.
Ez azonban tökéletes volt a tengeri madarak számára, akik pazar fészkeket tudtak építeni a mélyedésekben. A hosszú évszázadokon keresztül a madarak rengeteg ürüléket hagytak hátra, melyek fokozatosan kalcium-foszfáttá alakultak, ami az szerves műtrágya előállításának egyik legfontosabb összetevője.
A 20. század első felében ezt az erőforrást európaiak bányászták: britek, németek, de még ausztrálok is. Nauru azonban elnyerte függetlenségét és államosította a bányászatot.
Így lett hirtelen Nauru a világ legnagyobb foszfátszállítója. A lelőhelyeket apránként kezdték kialakítani, a termelést pedig több évtizedre is elhúzták. Az 1990-es évekre azonban kezdtek kimerülni a tartalékok.
Azt hihetnénk, hogy Nauru kormánya valószínűleg nem gondolt a kitermelés utáni jövőre, de ez nem így van: befektetési alapot hoztak létre, amely nyereséges európai és amerikai városok gazdaságába, ingatlanjaiba és cégrészvényeibe fektetett.
Az ország a pénz egy részét szociális célokra költötte, elsősorban a lakosság oktatására. Amikor a 90-es években a foszfátkitermelés hanyatlásnak indult, az állami megtakarítás elérte az 1 milliárd dollárt. Ez az akkor alig 9000 lakosú országban fejenként 110.000 dollárt jelentett.
A cikk még nem ért véget, a folytatásért görgess lejjebb:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
