Helyszíni kísérlet
Ezzel párhuzamosan nem kevésbé heves vita folyt „a vér kérdéséről”. 2013-ban Gianni Borcaccia, a Páduai Egyetem orvosprofesszora közzétette egy 20 éves tudományos kutatás eredményeit, amelyben DNS-mintákat kerestek a leplen.
„Megállapítottuk, hogy az ereklyét rengeteg ember érintette – észak-afrikai berberektől és kelet-afrikaiaktól kezdve egészen kínai emberekig. Vannak köztük olyanok is, akik feltehetően a Júdeai Királyság területén élhettek” – jegyezte meg.
Három évvel később a bari Kristálytani Intézet szakemberei is megosztották észrevételeiket. Elektronmikroszkópokkal elemezték a vérnyomokat és a szövet szerkezetét. És meglepő következtetésre jutottak: a vérfoltok valódiak.
„A lenvászon szálaihoz tapadt nanorészecskék megerősítik, hogy a halotti lepelbe göngyölt személy szenvedésen ment keresztül” – jelentette ki a projekt vezetője, Elvio Carlino.
Ezzel egy időben jelent meg egy cikk a Liverpooli Egyetem és az áltudományos tényeket vizsgáló olasz bizottság közös munkájának eredményeiről. Őket is érdekelték a leplen lévő vérnyomok – nem az eredetiségük, hanem a valószerűségük. Ennek érdekében valódi helyszíni kísérletet végeztek: önkénteseket kötöztek egy kereszthez, és különböző jellegű sebeket imitáltak. Azután ezeket letörölték egy szövettel.
„Néhány nyom felfelé emelt karoknak felel meg, mások körülbelül 45 fokos szögben oldalra kinyújtott karoknak. Ahhoz, hogy megmagyarázzuk a csuklótól a könyökig terjedő vérnyomokat az alkar külső részén, ahogyan az a leplen látható, a kar és a test közötti szögnek 80-nál nagyobbnak, de 100 foknál kisebbnek kell lennie” – írják a munka szerzői.
Ebből az következett, hogy a lepel hamisítvány. Hiszen a rómaiak nem felfelé emelt karokkal feszítették keresztre a bűnözőket. Másrészt a szakértők nem vették figyelembe, hogy a testet temetés előtt megmosták. Ráadásul, amikor Jézust belegöngyölték a lepelbe, már legalább egy órája halott volt. Ez lényegesen befolyásolta a vérfoltok jellegét.
„Középkori hamisítvány”
A legfőbb kérdést, a szövet korát sem hagyták figyelmen kívül. Ezzel csak az 1980-as évek végén foglalkoztak. Akkor a radiokarbonos kormeghatározás kimutatta, hogy az anyagot 1260 és 1390 között készítették.
A tudósok közül azonban a szőrszálhasogatóbbak észrevették: a kísérlethez a vászon széleiről származó darabokat használtak. Ismert tény, hogy a leplet tűzvészek után többször is restaurálták. Lehetséges, hogy ekkor a XIV. századból származó anyaggal foltozták be. Minden későbbi vizsgálat erre a mintára támaszkodott – így ismétlődött újra és újra a „középkori hamisítvány” verziója.
Erről beszélt többek között Paolo Di Lazzaro olasz fizikus, aki 2018 óta szorgalmazza az ereklye komplex vizsgálatát. És úgy tűnik, az ő megközelítésének vannak előnyei.
Kollégáinak például sikerült kizárólag a Közel-Keleten növő növények pollenjét kimutatniuk a lepelben. Egy másik tudóscsoport a szövet szerkezetét tanulmányozva kiderítette: ilyen szövési technológia csak Palesztinában volt elterjedt, Európában nem ismerték.
Ezenkívül alaposan megvizsgálták a vászon mintázatát is. Kiderült, hogy az szinte száz százalékban megegyezik az I. századi szövetmintákkal, amelyeket Maszada ókori izraeli erődjében találtak. Ezután röntgendiffrakciós módszerrel felmérték a lenrostokat alkotó cellulóz degradációját (kopását). És így határozták meg a korukat.
„A lepelből vett mintát hasonló korú ősi szálakkal összehasonlítva arra a következtetésre jutottunk, hogy az ereklyét majdnem ugyanabban az időben készítették, mint a maszadai vásznakat” – vonták le a következtetést a kutatás szerzői.
Azt mondják, hogy vitában születik meg az igazság. És a torinói lepel története a lehető legjobban igazolja ezt a közmondást. A kérdés már csak az, hogy a tudósoknak sikerül-e a végére járniuk az igazságnak.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
