Egyikük felemelte az angol nő ruháját, de amikor meglátta a halcsontos fűzőjét, „elborzadva hátrált meg – mesélte az arisztokrata hölgy –, és azt mondta a barátnőjének, hogy Angliában a férjek sokkal rosszabbak, mint Keleten, mert a feleségeiket testük alakjához illeszkedő kis dobozokba zárják.”
Lady Mary Wortley Montagu 1689-ben született. Angol arisztokrata, írónő és korának egyik legkülönlegesebb asszonya volt. Nemcsak az Oszmán Birodalomban töltött életről szóló élénk leveleiről és jegyzeteiről ismert, hanem arról is, hogy kulcsszerepet játszott a fekete himlő elleni oltás egy korai formájának elterjesztésében.
.
Lady Mary gazdag arisztokrata családban született, és kiváló otthoni nevelést kapott, ami ritkaságnak számított a korabeli nők körében. Irodalmi tehetsége korán megmutatkozott. Szerelmi története sem kevésbé drámai. Beleszeretett Edward Montagu-ba, Montagu 1. grófjának unokájába, de Mary apjának ez nem volt elég.
— Nem illenek össze! — kiáltott fel Mary apja, Evelyn Pierrepont, Kingston-upon-Hull 1. hercege.
Evelyn Pierrepont máshoz akarta adni a lányát, de 1712-ben Edward és Mary megszöktek, és titokban összeházasodtak. 1716-ban a férjét, Edward Montagu-t nevezték ki brit nagykövetnek Konstantinápolyba, ő pedig vele tartott az Oszmán Birodalomba.
Az utazás során írt és csak halála után kiadott leveleiben Lady Mary részletesen leírta a Kelet életét: a szokásokat, a palotákat, a ruházatot és persze a híres hammamokat, vagyis török fürdőket. A keleti kultúrára vetett pillantása sokkal kevésbé volt előítéletes, mint a legtöbb korabeli európaié. Csodálta a pompát, a tisztaságot és a szabadságot, amellyel véleménye szerint a török nők rendelkeztek a háremeikben.
Egyszer a XVIII. században Lady Mary Wortley Montagu inkognitóban ellátogatott egy női fürdőbe Szófiában. Az angol konstantinápolyi nagykövet fiatal felesége kétségtelenül szokatlanul festett az ott összegyűlt közel kétszáz nő között. Szorosan testhezálló lovaglóruhát viselt, amelyben érkezett, míg a török nők – ahogy Lady Mary maga írta – „természetes állapotukban voltak, vagyis, hogy őszinte legyek, úgy, ahogy az Úr teremtette őket.”
Amikor a nők unszolni kezdték, hogy ő is vetkőzzön le és fürödjön meg, nem tudott nemet mondani. Egyikük felemelte az angol nő ruháját, de amikor meglátta a halcsontos fűzőjét, „elborzadva hátrált meg – mesélte az arisztokrata hölgy –, és azt mondta a barátnőjének, hogy Angliában a férjek sokkal rosszabbak, mint Keleten, mert a feleségeiket testük alakjához illeszkedő kis dobozokba zárják.”
A nők mind egyhangúlag egyetértettek abban, hogy ez a világ egyik legbarbárabb szokása, és együttérzésüket fejezték ki a szegény európai nők iránt, akik ilyen szolgasorsra jutottak.
Bár Lady Maryt szórakoztatta a török nők együttérzése, őszintén lenyűgözte a vendégszeretetük, udvariasságuk és szépségük. A fürdőbeli benyomásait – a márványpadokat, a párnákat, a szőnyegeket, a bőrük ragyogását és az összegyűlt nők testének látványát – olyan élénken és részletesen írta le leveleiben, hogy a francia festő, Ingres, több részletet is átírt a jegyzetfüzetébe, és ezek később A török fürdő című festményének megalkotására ihlették. (Ezt ide nem tudom beilleszteni, túl sok női test van rajta; illusztrációként egy másik képet választottam. De ide kattintva megtekintheted a Wikipédián.)
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a „Következő oldal” gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
