Volt azonban egy árnyoldala is – gyakorlatilag nem volt alkalmas páncéltörő lövedékekhez. Egyszerűen a TNT azonnal felrobbant, amikor a lövedék a páncélzathoz ért, ez pedig nem tette lehetővé a vastag védelem áttörését. A tudósok megpróbáltak valamit kitalálni, hogy ne történjen idő előtti robbanás, de semmi sem sikerült. Különleges adalékanyagokat adtak a TNT-hez, de ezek miatt aztán a robbanás ereje végül legyengült, és hasonló lett, mint a puskapor. Ebben a formában pedig a TNT-nek már nem volt semmi értelme.
Végül Ledin találta meg a megoldást erre a problémára, leírta a műszaki feladatot, és átadta a vezetőségnek. A vezetőség elolvasta, és úgy döntött, hogy Ledin hülyeségeket beszél. A fiatal, szabadúszó alkalmazott, koránál és ambícióinál fogva úgy döntött, hogy képes megoldani azt a feladatot, amin a tudományos világ legjobb elméi már évek óta dolgoznak.
Természetesen a műszaki feladatát fiókba tették, és szépen elfelejtkeztek róla. Hajszálon múlott, hogy nem rúgták ki. Az volt a szerencséje, hogy Ledin kiválóan megbirkózott számos feladattal. Később felajánlották neki, hogy lépjen be a laboratórium katonai állományába. Nem rossz hely, elég jól fizettek, nem kellett különösebben semmit csinálni, csak egy probléma volt – semmilyen saját fejlesztés és találmány.
Ledin számára, akit lázba hozott az új robbanóanyag ötlete, ez elfogadhatatlan volt, és elutasította ezeket a feltételeket. Mivel nem volt más választása, és a további fejlesztéseket sem tették lehetővé, Ledinnek egyetlen választása maradt – elmenni szolgálni arra a hajóra, amelynek személyzete ugyanahhoz a hivatalhoz tartozott, mint a laboratórium.
Így lett a tehetséges fiatal feltalálóból hirtelen matróz. Ledin matrózt nem engedték a fejlesztésekhez, és mivel munka sem nagyon volt, így pénz sem volt arra, hogy akár csak albérletet béreljen. Végül Ledin a feleségével barátok lakásán húzta meg magát, a gyereket pedig elküldték a nagymamához.
A nehéz helyzet ellenére, Ledin nem hagyta abba a munkát a robbanóanyagán. Hol otthon, hol pedig a laborban, amikor senki sem látta. A fejlesztések során a robbanóanyaga ereje időve kétszeresére nőtt a TNT-hez képest. De nem az erő volt a legfontosabb a találmányában. A robbanóanyagában sikerült ötvöznie az erőt és a felülettel való érintkezéskor az azonnali robbanás hiányát. A robbanóanyagával ellátott lövedékeknek a magas hőmérsékletű hevítésnek köszönhetően át kellett ütniük a páncélt, és csak azután robbantak fel. Pontosan ezzel az ötlettel állt végül Sztálin elé.
Sztálin azonnal felismerte, hogy a srác valami igazán hasznos dolgot talált fel, és nem csak új fejlesztésekről ábrándozik. De először is tesztelni kellett a robbanóanyagot. Erre a célra létrehoztak egy speciális kísérleti irodát, ahol a tesztelőcsoportot maga Ledin vezette. A dolog azonnal beindult, és a legnagyobb elmék csatlakoztak hozzá a csapatban.
Végül 1943 elején a páncéltörő és tüzérségi lövedékek új töltetet kaptak, ami nagy meglepetést okozott a német oldalon, mert hosszú ideig egyáltalán nem értették, mivel lövik őket. Arról nem is beszélve, hogy rá voltak kényszerítve arra, hogy kitaláljanak valami hasonlót. A lövedékek különösen hatékonynak bizonyultak ezek a kurszki csata során. Ott kezdték el használni az új, Ledin fejlesztésével töltött légibombákat is.
1943 márciusában Ledin Sztálin-díjat kapott, majd kinevezték a haditengerészet laboratóriumának vezetőjévé. És bár úgy tűnt, hogy a fiatal és tehetséges tudós sorsa a lehető legjobban alakul, de a valóságban minden elég kétértelműen zajlott. Egyrészt most már elismert és híres feltaláló lett. De másrészt nem egészen azzal foglalkozott, amivel talán szeretett volna.
1945-ben bezárták az általa vezetett laboratóriumot, és Ledint áthelyezték a Mezőgazdasági Gépgyártás Minisztériumába. Soha többé nem volt kapcsolata élete fő művével, a robbanóanyagokkal. 56 éves korában pedig egyenesen nyugdíjba küldték.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
