„Indulj!” – lökte meg durván a fiatal nőt egy sötét bőrű férfi, akinek gonosz és ravasz volt a tekintete.
A mosolya egy hiéna vicsorára emlékeztetett. Vézna volt, bajszos és szakállas. Alighanem azt sem tudta, mi az a szánalom.
A nő elindult előre, kissé botladozva. Micsoda szégyen, micsoda gyalázat! Hová került! És ha hazatér, vajon feleségül vesznek-e egy olyan nőt, akit az oszmánok rabságba hurcoltak?
Az Avret Pazari (Nőpiac) a 15. század közepe óta létezett. Szórakozás volt a férfiaknak és szörnyű szenvedés a nőknek. A nőket nem tekintették embernek, úgy adták el őket a pasáknak, mint a jószágot. Ez a piac törvényes volt az Oszmán Birodalomban. A rabszolgakereskedők még adót is fizettek minden eladás után – a rabszolganő értékének nagyjából 1/40-ed részét.
Nőket hoztak Afrikából, Ázsiából és Európából. Különösen nagyra becsülték a cserkesz nőket: márványfehér bőrük, sötét, dús hajuk és skarlátvörös ajkaik voltak. Ők sokkal többe kerültek, mint a közönséges rabszolganők. Pasák vagy szultánok háremeibe adták el őket, és az áruk elérhette az 500 font sterlinget is.
A népszerűségi sorban utánuk következtek a formás szíriai lányok sötét szemekkel, sötét hajjal és világosbarna bőrrel, akik többnyire Anatólia partvidéki területeiről érkeztek. Az ő áruk akár a 30 font sterlinget is elérhette. A legkevésbé népszerűek pedig a sötét bőrű és sötét hajú núbiai lányok voltak.
Vásárlás előtt a lányt megvizsgálták. Nem „romlott-e az áru”? Milyenek a fogai, nincsenek-e rajta hegek vagy sérülések? Szűz-e? A kereskedőket tették felelőssé ugyanis, ha a rabszolganő az ígéretük ellenére nem bizonyult szűznek.
Nem kevésbé súlyos büntetés járt azért, ha a rabszolgasorba taszított nőről kiderült, hogy muszlim. A rabszolganőknek ugyanis a muszlimtól eltérő vallásúaknak kellett lenniük.
Tudjuk, hogyan használták ki ezeket az elit szépségeket. A kevésbé tetszetős rabszolganőket pedig házi cselédnek vették meg. A rabszolgapiac szerdánként üzemelt, és ez akkoriban jövedelmező és sikeres üzletágnak számított.
A 19. századi európai utazók azt írták, hogy a rabszolganők meglepően sok szabadidővel és szólásszabadsággal rendelkeztek a háremen belül. Úgy vélték, a rabszolgák élete kedvezőbb volt, mint a nyugati házi cselédeké.
A rabszolganők és gazdáik kapcsolata összetett volt. Ha például a fényűző oszmán palotát vesszük, bármelyik ágyas a legalacsonyabb sorból akár a szultána rangjára is emelkedhetett. Mint tudjuk, az egyik első ilyen nő egy Hürrem nevű szláv asszony volt. Ő volt az első rabszolganő, akivel a szultán nikah-t (házasságot) kötött.
Egy terhes rabszolganőnek, még a szultáni palotán kívül is, megvoltak a jogai, ha a gazdájától esett teherbe. Nem adhatták el újra, a gyerekei pedig szabadnak számítottak. Ha a gazda elismerte, hogy az övék a gyerekek, akkor ugyanazok az öröklési jogok illeték meg őket, mintha törvényes házasságból születtek volna. Annak ellenére, hogy így jobb jövőt biztosíthattak gyermekeiknek, ez mégis az Oszmán Birodalom történetének egy szörnyű korszaka volt.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
