Falból kilövő nyilak, lezuhanó kőtömbök, rejtett mechanizmusok, amelyek éles pengéket mozgattak, vagy mérgesgázok – az őseink látszólag imádták a veszélyt.
Indiana Jones, Lara Croft, Nathan Drake és más híres kalandorok a filmekben és videojátékokban folyamatosan találkoznak az ókori civilizációk által kiagyalt ravasz csapdákkal, melyeket az uralkodók nyugalmának és mérhetetlen kincseik védelmére állítottak fel.
De vajon mennyire felel meg a valóságnak az az elterjedt kép, miszerint az ókori sírok halálos csapdákkal vannak tele? Tényleg lehettek az ókori sírboltokban ilyen típusú mechanikus és halálos csapdák, vagy ez csak Hollywood képzeletének szüleménye?
Vizsgáljuk meg ezt régészeti leletek és történelmi feljegyzések alapján.
A Luxor melletti Királyok Völgyében található ez a sírkamra, melyet i.e. 1391–1354 közé datálnak, és a XVIII. század végén fedeztek fel francia mérnökök.
Fő érdekességét azonban nem csak a benne talált értékes műkincsek adták, hanem a gondosan megtervezett, valóban létező csapdák is.
III. Amenhotep sírjának belső része számos lépcsőt és folyosót foglalt magába, melyek rejtett kamrákhoz vezettek. Az egyik akadály egy hamis fal volt, amely egy további folyosót takart el.
De még ha a feltételezett sírrablóknak sikerült is leküzdeniük ezt a védelmi vonalat, egy újabb, immár halálos próbatétel várt rájuk – a hamis padló.
A hamis padlók egy felnőtt ember súlya alatt beszakadtak, hat méter mély csapda-gödrökbe taszítva a rablókat, ahonnan szinte lehetetlen volt kimenekülni. Sőt, az ókori egyiptomiak nagy gondot fordítottak ennek a védelemnek a fenntartására – a sír őrzői rendszeresen kicserélték a megrongálódott padlórészeket, hogy a csapda továbbra is hatékony maradjon a jövőbeni betolakodókkal szemben.
Történelmi bizonyítékok támasztják alá, hogy az egyiptomi fáraók számos sírjában valóban létezett sokféle védelmi mechanizmus.
A gízai Nagy Piramist feltáró régészek a Kheopsz (más néven Hufu) fáraó sírjában vájatokat fedeztek fel a falak mentén, melyek Mark Lehner egyiptológus véleménye szerint egy kezdetleges biztonsági rendszer részei lehettek. Az egyik feltételezés szerint ezek a vályúk hatalmas kőtömböket tartottak, amelyek lezuhantak azokra a fosztogatókra, akik be akartak jutni a sírba.
Ugyanakkor ennek a védelemnek a hatékonysága megkérdőjelezhető, hiszen Kheopsz maradványait és kincseit valószínűleg már az ókorban ellopták, vagyis láthatóan komolyabb gond nélkül kijátszották ezt a csapdát.
1994-ben mexikói régészek Arnoldo González vezetésével feltártak egy sírt, melyet a „Vörös Királynő sírjaként” ismernek, és amelyben (magán a női tetemen kívül) a padlót és a falakat vastag vörös cinóberréteg (higany-szulfid) borította. A vizsgálatok kimutatták, hogy a sír levegőjében a higany koncentrációja olyan magas volt, hogy hosszabb ideig tartó kitettség esetén bizony halálos is lehetett.
A kutatók rögtön azt feltételezték, hogy a maja sírok építésekor a falakat szándékosan mérgező anyagokkal (valószínűleg növényi toxinokkal vagy higannyal) vonhatták be, hogy a fosztogatók belélegezzék a halálos gőzöket, és soha többé ne tudják elhagyni a sírt.
Ugyanakkor más tudósok nem értenek egyet ezzel a nézettel, és azt állítják, hogy a mérgező anyagok jelenléte valószínűleg inkább a maja rituális hagyományokkal függ össze, mintsem azzal a tudatos szándékkal, hogy megöljék a sírrablókat. Szerintük a maják széles körben használták a higanyt a kultúrájukban, például falak, padlók és műtárgyak díszítésére, és (elméletileg) nem feltétlenül tudták, hogy a higany halálos is lehet.
Mindazonáltal egyik oldalnak sincsenek százszázalékos bizonyítékai.
A történelem egyik legtitokzatosabb és potenciálisan legveszélyesebb sírja Csin Si Huang-tié, Kína első egyesített császáráé.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
