Ezeket a képeket nézve akaratlanul is eltöprengsz azon, hogyan sikerült eljutni a középkori gyermekábrázolásoktól a reneszánsz kor angyali csecsemőihez. De vajon miért volt ez így?
A legtöbb középkori csecsemő Jézus ábrázolása volt. A homunkuláris Jézus eszméje (miszerint Ő felnőtt emberhez hasonlóan jött világra, nem pedig gyermekként) befolyásolta azt, hogyan ábrázoltak minden gyermeket. A „homunculus” szó latin eredetű, jelentése „kis ember” – a művészek pontosan ilyennek festették meg Krisztust. A lényeg a mondanivaló volt, nem a külső megjelenés!
Így aztán a középkori festményeken kopaszodó, petyhüdt, sőt, egyenesen az élettől meggyötört csecsemők tűntek fel. A középkori művészetben nem találsz sem pufók arcocskákat, sem huncut szemeket. Szakállas csecsemőt viszont annál könnyebben!
Fontos megjegyezned, hogy a középkori művészeket nem különösebben izgatta a realizmus. Emiatt a középkori művészetben az embereket többnyire egymáshoz hasonlónak ábrázolták. A középkor művészei inkább voltak expresszionisták, mint naturalisták.
Hogy miért? A válasz egyszerű. Az orvostudomány akkoriban meglehetősen sanyarú helyzetben volt. Úgy tartották, hogy ha valaki orvoshoz fordul, azzal valami illetlen dolgot tesz.
Az anatómiai teatrumok csak később jelentek meg; a középkorban az emberi test tanulmányozása szigorúan tilos volt. Az egyetlen személy, akinek engedélyezték az anatómia tanulmányozását, a hóhér volt. Márpedig a hóhérok jellemzően nem festettek képeket.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a “Következő oldal” gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
