A paradoxon a mozgás lehetőségét kérdőjelezi meg. A lényege a következő: ahhoz, hogy megtegyél egy adott távolságot, először meg kell tenned az út felét. Ezután meg kell tenned a maradék távolság felét, és így tovább a végtelenségig. Ebből az következik, hogy a távolság folyamatos, egyre kisebb részekre osztása miatt a célpontot soha nem lehet elérni. Ez a paradoxon alapvető kérdéseket vet fel az idő és a tér mibenlétéről, és elgondolkodtat azok természetéről.
Zénón ezt a paradoxont a következőképpen írta le:
A legendás Akhilleusz futóversenyre hív egy teknőst. Az esélyek kiegyenlítése érdekében előnyt ad neki. A start után a sokkal gyorsabb Akhilleusz sebesen rohan. Mire Akhilleusz eléri a teknős kiindulási pontját, az már előrébb jutott egy kicsit. Amikor Akhilleusz megteszi ezt a kis távolságot is, a teknős újra halad egy keveset. Ez a sorozat a végtelenségig ismétlődik. A köztük lévő távolság minden alkalommal egyre kisebb lesz, de a teknős valahogy mégis mindig Akhilleusz előtt van, aki hiába próbálja utolérni.
Ez egy újabb példa a gondolkodók elmélkedéseiből, ahol az elmélet nem vág egybe a valósággal. De mi történne, ha egy ilyen ellentmondást alaptételként (posztulátumként) fogadnánk el? A tudomány tévútra kerülne.
Képzeld csak el, hogy a fizikában elfogadott elméleti alaptételek csak bizonyos modellekben (egy adott távolságig) érvényesek. Vagyis nem igazak nagy távolságokon, vagy egy bizonyos anyag- és energiasűrűség mellett.
Bohr posztulátumai és Einstein általános relativitáselmélete a fundamentális, elméleti fizika alapjait képezik. Ha feltételezzük, hogy ezek nem helytállóak, akkor nem csupán arról van szó, hogy nem magyaráznak meg bizonyos folyamatokat, hanem valójában korlátozzák is az egész fizikát. Megtiltják ugyanis, hogy másként gondolkodj, más modelleket alkoss és a látszólag lehetetlent kutasd.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
