Valentyina több napot és éjszakát töltött egyedül. Amikor villanyoszlopokat és vezetékeket látott, megörült, és elindult azokat követve, remélve, hogy emberekre bukkan. De a házak, amelyekhez ezek a vezetékek vezettek, elhagyatottak voltak.

Így hát újra útra kelt, hogy embereket találjon. Egy folyó partján a bokrokra feszítette a hálózsákját (a túrázók így jeleznek, ha segítségre van szükségük), és teljesen elcsigázva ült a vízparton. Ott talált rá egy másik turistacsoport, akik épp a folyón ereszkedtek lefelé. Ők voltak az elsők, akiknek Valentyina elmesélte az átélt borzalmakat. Miután Valentyinát biztonságba helyezték, teljesen magába zárkózott, alig beszélt, és később hosszas kezelésre szorult.
Az elhunyt fiatalokat csak augusztus 21-én találták meg, és az orvosok a tragédia okaként a kihűlést nevezték meg. A tapasztalt túrázók azonban határozottan elutasítják ezt az elméletet.
Miért vetkőztek volna le és vették volna le a cipőjüket a fiatalok? Ráadásul az egyetlen túlélő, Valentyina, nem volt a csapat legerősebb tagja. Alekszandr Kriszin például 12 évesen csatlakozott a túraklubhoz, edzett, erős fiú volt, télen is fürdött a jeges vízben, és élete során több tucat túrát teljesített. Akkor ő miért halt volna meg kihűlésben? Ez a verzió aligha állja meg a helyét.

A második és egyben legnépszerűbb verzió a túrázók rendkívüli kimerültsége. Eszerint Ljudmila azért hajtotta pihenés nélkül a fiatalokat, hogy találkozhasson a lányával, és egy ponton a szervezetük egyszerűen felmondta a szolgálatot. De ez is meglehetősen kétségesnek tűnik: az útvonalakat előre kidolgozták, és mindenképpen találkoztak volna. Mindkét túra útvonalát és időtartamát előre kiszámították és jóváhagyták, ismert volt a csoportok várható átlagsebessége, így nem volt értelme kockáztatni és a tervezettnél gyorsabb haladásra törekedni.
Emellett sokan megjegyzik, hogy Korovina egyfajta „túlélőiskolát” gyakoroltatott a csoporttal – vagyis könnyű felszereléssel és minimális élelemmel túráztak.

A túlélő lány azonban azt állítja, hogy a csapat jól étkezett, és nem volt hiány élelmiszerben.
Vlagyimir Zinovij mentő, aki részt vett a fiatalok keresésében, viszont azt feltételezi, hogy az egész ügy hátterében az aranygyökér (rózsás varjúháj, Rhodiola rosea) állhat. Ez egy növény, amely a hegyoldalakon nő. A túrázók gyakran főznek belőle teát, mert úgy tartják, hogy élénkít.
Egyébként a sámánokban nagyon sokan hisznek azok közül, akik jártak már az északi területeken vagy a tundrán.
Egy másik, nagyon érdekes elméletet vetett fel egy tapasztalt utazó, amit aztán sok túrázó is támogatott. Feltételezésük szerint erős szél esetén két szomszédos hegycsúcs között másodpercenként körülbelül 60 tonnányi légtömeg áramlik át. Emiatt egy bizonyos helyen mágneses rezgések keletkeznek és ultrahang jön létre.

Pontosan ez gyakorolt ilyen hirtelen hatást a túra résztvevőinek pszichéjére. Az agy nem képes normálisan működni, amikor ilyen erősségű ultrahang éri. Ez az elmélet hihetőbbnek tűnik, és magyarázatot ad arra is, miért vérzett az egyik résztvevő orra és füle. De vajon az ultrahang miért nem hatott Valentyinára? Ez a kérdés továbbra is megválaszolatlan.
Hasonló lehetséges halálokként felmerült a vegyi anyagokkal történő mérgezés is. Egyes tudósok azt feltételezték, hogy mérgező anyagok kerültek a légkörbe Kínában, majd a légáramlatokkal a Bajkál-tó környéke fölé sodródtak, és a csapadékkal együtt a Korovina-csoportra hullottak.
Egy cseljabinszki orvos szerint éppen a mérgező gőzök belélegzése miatt kezdtek a túrázók abnormálisan viselkedni, és ez okozta Alekszandr vérzését is. A Valentyinára vonatkozó kérdés azonban itt is nyitott marad.
A misztika kedvelői természetesen előálltak a saját verziójukkal. Azt beszélték, hogy azokban a hegyekben jetit láttak, és hogy ott egy anomális zóna található, a Bermuda-háromszöghöz hasonlóan.

És mi van most Valentyina Utocsenkóval, az egyetlen túlélővel a csoportból? A mai napig nem hajlandó erről az esetről beszélni. A hegyekben átélt tragédia után sokáig kezelték, majd a családja úgy döntött, hogy elköltöznek szülővárosukból, Petropavlovszkból Cseljabinszkba, azért, hogy lányuk új életet kezdhessen, és elfelejthesse a borzalmakat, amelyeket látott.
De még most is, amikor Valentyina már felnőtt nő, az egyetlen válasza minden kérdésre ez a mondat: „Gondolod, nekem kellemes minderre visszaemlékezni?”
És a tragédia óta eltelt több mint 30 év alatt senki nem hallott tőle semmi többet erről.
Nekem úgy tűnik, hogy ennek a történetnek van egy megoldása, amit Valentyina ismer, de talán félelemből, talán elhunyt társai iránti tiszteletből nem akarja elárulni. Hogy így van-e vagy sem, azt valószínűleg soha nem tudjuk meg…
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: