Előfordult már veled, hogy köszönetet mondtál egy pincérnek, ő pedig úgy nézett rád, mintha megbántottad volna?
Vagy hallottad már egy kollégádtól, hogy „Persze, segítek!”, de olyan arckifejezéssel és hangsúllyal, hogy legszívesebben azt mondtad volna: „Tudod mit, ne is fáradj!”? Folyamatosan ilyen helyzetekbe kerülünk.
Látszólag mindent helyesen mondtunk ki, a kifejezés udvarias, a szavak pedig semlegesek. De valami mégsem stimmel. És ez egyáltalán nem a „sorok közötti olvasásról” szól. Szó szerint a testünkkel fogadjuk be a másik ember érzelmeit, nem pedig az elménkkel. Ez magyarázza meg Albert Mehrabian híres 7-38-55-ös szabályát, amely a feje tetejére állítja az elképzeléseinket arról, hogyan működik a kommunikáció, és hogyan is működik valójában az etikett.
Mehrabian már a 60-as években bebizonyította: amikor egy ember az érzéseiről beszél, de a szavai, az arckifejezése és a hangja nincsenek összhangban, akkor nem a szavaknak fogunk hinni. A bizalmunk mindössze 7%-át kapják a kimondott szavak. Ezzel szemben 38%-ot a hangsúly, 55%-ot pedig az arckifejezés és a gesztusok. Gondolj bele, az információ 93%-át a testünkkel olvassuk le. Nem a szöveggel, nem a bemagolt frázisokkal. A testünkkel.
Az etikettben ez a tudás aranyat ér. Mert ha egy udvarias mondatot mondasz, de azt összeszorított fogakkal, a beszélgetőpartneredre sem nézve, védekező testtartásban teszed, a hatás az ellenkezője lesz. Az udvariasság mint társadalmi eszköz az összhang hiányától összeomlik. Az udvariasság egy összehangolt üzenet, amely nem okoz kognitív disszonanciát. Akkor működik, amikor minden – a hangsúly, a testtartás és a szavak is – ugyanazt üzeni: „Nyitott vagyok feléd. Tiszteletben tartom a teredet. Észreveszlek.”
Az etikett a megértetés művészete szavak nélkül. Az elegancia mesterkéltség nélkül. Az udvariasság hamisság nélkül.
Mehrabian hangsúlyozta, hogy az ő számai nem egy univerzális sablon minden élethelyzetre. Nem működnek tudományos vitákban vagy üzenetküldő alkalmazásokban folytatott levelezés során. Pontosan azokra a helyzetekre vonatkoznak, amikor egy ember az érzéseiről kommunikál. De hát nem erre épül az emberi interakciók nagy része? Amikor köszönsz. Elköszönsz. Bocsánatot kérsz. Köszönetet mondasz. Együttérzést fejezel ki. Vagy éppen ellenkezőleg, próbálod tartani a távolságot.
Hányszor kaptuk már magunkat azon a gondolaton, hogy: „Nem tudok hinni neki, mosolyog ugyan, de érzem, hogy hamis.” És ez nem intuíció. Ez pszichofiziológia. A legapróbb mimikai mikrorezdülésekre, a szünetekre, a hangszínre, a tekintet időtartamára reagálunk. És pontosan ezért nem a kimódoltságról szól a klasszikus etikett, hanem a jelzés őszinteségéről és világosságáról. Nem a mondatokról, hanem azok egységességéről.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
