A nyüzsgő utcák alatt egy szövevényes katakombarendszer húzódik, ami évszázadokon át szolgált rejtekhelyként, temetőként, múzeumként, sőt, még ennél is többként.
A több mint 300 kilométer hosszú földalatti járatok labirintusában hatmillió ember földi maradványai nyugszanak. De a katakombák nem mindig voltak földalatti temetők. Merüljünk el a rejtélyek és a misztikum világában, és fedezzük fel együtt, milyen titkokat őriznek a párizsi katakombák!
A párizsi katakombák csak a 18. század végén váltak temetővé, bár a történetük jóval korábban kezdődött. Eredetileg bányák voltak, ahol mészkövet termeltek ki – azt az anyagot, amelyet Párizs legtöbb épületének, köztük a híres nevezetességeknek az építéséhez használtak. Évszázadokon át a földalatti járatokat folyamatosan bővítették, így alakult ki a bonyolult alagútrendszer.
Ma, amikor ellátogatsz a párizsi katakombákba, először a falakba vésett viselkedési szabályokkal találkozol. Ezek a feliratok, amelyeket eredetileg a bányászoknak szántak, máig emlékeztetnek azoknak az embereknek a mindennapi munkájára, akik hosszú órákat töltöttek a föld alatt. Minden részlet a föld alatti világban őrzi azoknak az időknek az emlékét, amikor a katakombák még nem temetőként, hanem ipari létesítményként funkcionáltak.
„Állj meg! Itt a halál birodalma uralkodik!” – ilyen felirat fogadja a látogatókat a párizsi katakombák fő részének bejáratánál, ahol hatmillió ember földi maradványai nyugszanak. De kevesen tudják, hogy ezeknek az embereknek a többségét eredetileg máshol temették el.
A 18. században Párizs igazi krízishelyzettel nézett szembe. A városi temetők túlzsúfoltak voltak, a halottak száma pedig messze meghaladta a rendelkezésre álló sírhelyek számát. A helyzetet tovább súlyosbították a heves esőzések, amelyek kimosták a sírokat, bűzt és betegségeket terjesztve. A megoldás szokatlan, de hatékony volt: a városvezetés a régi földalatti bányákat kezdte használni az újratemetések helyszínéül. Ez a folyamat 12 évig tartott, amelynek során a bányák megteltek földi maradványokkal, Párizs egyfajta földalatti emlékhelyévé válva.
A 19. század elején a párizsi katakombák inkább egy kaotikus csontraktárra hasonlítottak, mint egy rendezett emlékhelyre. Mindez megváltozott Louis-Étienne Héricart de Thury mérnöknek köszönhetően, aki úgy döntött, hogy rendet teremt ebben a komor földalatti világban. Gondosan szétválogatta és elrendezte az 1200 csontvázat, a csontokból egyfajta freskókat és mintákat alkotva. Így a katakombák elnyerték azt a híres arculatukat, ami máig turisták ezreit vonzza.
De a művészet már jóval a mérnök reformjai előtt megjelent ezekben a bányákban. A katakombák egyik első alkotója François Décure bányász volt. 1777 és 1782 között a mészkő kitermelésére használt egyszerű szerszámokkal szobrokat alkotott a földalatti járatokban.
Művei a mai napig megtekinthetők a „Porte-Mahon folyosón”. Décure arról álmodott, hogy alkotásait mindenki számára elérhetővé teszi, és egy napon lépcsőt vágott, amely közvetlenül az utcáról vezetett a bányába. Ez a merész ötlet azonban tragédiához vezetett: a lépcső összeomlott, a mestert rokkanttá tette, ez pedig véget vetett szobrászkarrierjének.
A modern kor is nyomot hagyott a katakombákon. 2014-ben egy anonim művész, akit Nobad néven ismernek, élénk, világító festményeket alkotott itt, a komor falakat misztikus művészeti térré változtatva. Ez a gesztus újabb szimbóluma annak, hogy a párizsi katakombák évszázadok óta inspirálják a kreatív embereket.
Három évszázadon át a párizsi katakombák nemcsak temetkezési helyként és művészeti térként szolgáltak, hanem szokatlan ipari létesítményként is. A 17. századtól egészen a 20. század közepéig itt főztek sört. A siker titka a földalatti világ stabil körülményeiben rejlett: az állandó hőmérséklet és a magas páratartalom ideális volt a sörfőzéshez.
Idővel a vállalkozók kibővítették az alagútrendszert, hogy növeljék a termelést. Ez a földalatti világot igazi sörfőzdévé változtatta. A 19. század végére csak Párizs 14. kerületében a „földalatti” sörfőzdék évente körülbelül 80 millió liter sört állítottak elő, ami lenyűgöző mennyiség volt abban az időben.
Az egyik leghíresebb sörfőző dinasztia a Dumesnil család volt. Nevük a siker és a szakértelem szinonimájává vált ezen a területen. A katakombákban egészen az 1960-as évekig működtették a sörfőzdéjüket, majd a föld alatt főzött sör hagyománya a múlté lett, átadva a helyét a modern technológiáknak.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
