Az ókori Rómában a bordélyházakat lupanáriumnak nevezték. Az elnevezés a latin „lupa” (nőstényfarkas) szóból ered – Rómában ugyanis így hívták a prostituáltakat.
Napjaink „masszázsszalonjaival” ellentétben az ókori római lupanáriumok meglehetősen megbecsült létesítmények voltak. Egyfajta szociális központként működtek, ahol az emberek híreket és pletykákat cserélhettek, valamint kellemes nők társaságában lazíthattak és pihenhettek.
A lupanáriumok általában forgalmas helyeken voltak, konyhák, üzletek, borbélyüzletek, termálfürdők (thermák), kocsmák, közösségi házak és piacok sokasága között. Gyakran katonai laktanyák közelében nyitották meg őket.
Nem volt nehéz lupanáriumot találni. Általában stilizált férfi nemi szerv ábrázolások mutatták az utat a kövezeten. Amerre mutatott, arra kellett menned.
Mivel Róma multikulturális város volt, a főváros sok lakója és látogatója nem beszélt latinul. Ezért a „rendelést” különleges érmék, az úgynevezett spintriák segítségével adták le.
Amikor a vendég megérkezett a lupanáriumba, fizetett a szolgáltatásért, és kiválasztott néhány spintriát, amelyeken egy férfi és egy nő volt látható különböző pózokban. Így a lupanárium dolgozója megértette, mit kíván a vendég.
A munkanap végén a prostituált a spintriákat valódi pénzre váltotta. Így pontosan tudhatta, mennyit és milyen szolgáltatásokért fizettek neki, ami biztosította munkájának igazságos díjazását és az elszámolások átláthatóságát.
A lupanáriumok a helyi hatóságok vagy a város befolyásos személyeinek védelme alatt álltak, ami biztonságot nyújtott mind a vendégeknek, mind a dolgozóknak. Persze nem mindegyik, csak azok, amelyeket fényűzőnek lehetett nevezni. Az egyszerűbb lupanáriumok magán biztonsági cégek szolgáltatásait vették igénybe.
Az élet odabent
A lupanárium személyzete prostituáltakból, masszőrökből, zenészekből, szakácsokból, pincérekből és adminisztrátorokból állt. A lupanáriumban általában zajos, vidám hangulat uralkodott, tele zenével és nevetéssel.
A vendég félrevonult a lánnyal egy külön szobába, ahol párnák és matracok voltak, majd visszatérhetett a közös helyiségbe, hogy folytassa a mulatozást. Ez akár többször is megismétlődhetett egy este folyamán.
A lupanárium adminisztrátorát villicus-nak (villicus puellarum) hívták. Az adminisztrátor nevet adott a lánynak, megszabta az árait, beszedte a pénzt, és ellátta ruhával, valamint egyéb szükséges dolgokkal.
Az újonnan érkezett lányt a lupanáriumban prostibulá-nak, a lányokra felügyelő nőt (madámot) lená-nak hívták. A lupanárium tulajdonosát pedig lenos-nak nevezték.
A prostituáltak élénk ruházatukkal és arcfestésükkel tűntek ki a lupanárium többi lánya közül. Amikor a városba mentek, kötelesek voltak bokaperecet viselni, hogy az emberek megkülönböztethessék őket a tisztességes asszonyoktól. A lupanáriumokban dolgozhattak szabad nők vagy rabszolganők is. Mindegyiküknek megvolt a maga státusza.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a „Következő oldal” gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
