Kevesen tudják, hogy a klasszikus szemkötő mellett a bandana és a fülbevaló is szerves része a tipikus kalózképnek. Viszont, amíg a szemkötőt (ami segített a tengerésznek előre alkalmazkodni a sötétséghez az egyik szemével, például amikor belépett a raktérbe) viszonylag kevesen viselték, addig a fülbevaló egy nagyon népszerű kiegészítő volt a kalózok körében.
Ha valamelyik kikötőben egy zord férfi fülbevalót viselt, akkor nagy valószínűséggel kalóznak, és nem egyszerű tengerésznek tűnt a környezete szemében, és valószínűleg az is volt. Legalábbis ezt állítják a kalózkodás egyes történészei, például Gail Selinger.
Felmerül a logikus kérdés, hogy miért? Valamiféle divatos kiegészítő volt ez, vagy valami fontos megkülönböztető jelzés a kalózközösségben?
Nos, a válasz kissé sokrétű, és 3 különböző oka van, a divat pedig messze nem az első helyen áll.
1. ok
A nagyon népszerű karika fülbevalók valójában nem csak divatos kiegészítők voltak a tengerészek számára, hanem hihetetlenül hasznos eszközök is, amelyeket rengeteg kalóz aktívan használt az egészsége megőrzése érdekében. Hogyan kapcsolódnak a fülbevalók az egészséghez? Nagyon egyszerűen:
„A kalózok, különösen azok, akik folyton lőttek a hajóágyúkból a tengeri csaták során, gyakran viaszdarabokat ragasztottak a masszív fülbevalójuk végére, hogy a csaták közben füldugóként használhassák őket. A viaszdugó a kalózoknál a fülvédőt helyettesítette” – írja Doug Lennox történész az érdekes történelmi tényekről szóló könyvében.
És bár a fülbevalók nem védték meg a kalózokat az árvizektől, az akasztófától vagy a tengeribetegségtől, de az biztos, hogy segítették megvédeni őket a korai halláskárosodástól.
Egyébként egyes tengerészek ajándék fülbevalót kaptak például azért is, mert sikeresen átkeltek a hajójukkal a veszélyes Drake-átjárón, a Jóreménység fokán, vagy átkeltek az Egyenlítőn és hasonlók. És amikor egyes kalózok csak a szakértelmük jeleként viselték ezt a fülbevalót, akkor kizárólag a bal fülükön hordták.
2. ok
Egy másik ok, amiért a kalózok fülbevalót viseltek, és sok egyszerű tengerész is általában, az az volt, hogy mindig legyen lehetőségük kifizetni a saját temetésüket. Ez kissé talán furcsának tűnhet, de a tengerészek nagyon babonásak voltak, és például egy arany vagy ezüst fülbevaló viselése a fülben egyfajta biztosítás volt számukra az ismeretlennel szemben.
Mivel az arany és az ezüst mindig is értékes valuta volt, a fülben lógó nemesfémdarab meglehetősen megbízható biztosítás volt a tengerész számára, aki bármikor megfulladhatott, vagy akár egy vihar után ismeretlen területre sodródhatott, megélhetés nélkül. Egyes hosszúkás fülbevalókat pedig a kalózok akár improvizált horgászhorogként is használhattak, hogy szükség esetén mindig tudjanak halat fogni, legalábbis ez az információ szerepel az egyik történelmi forrásban.
Gail Selinger kalóztörténész szerint van némi igazság ebben a mítoszban. „Ha kalóz vagy tolvaj lettél volna, soha nem temettek volna el, hanem inkább felakasztottak volna mindenki szeme láttára. De ha kalóz voltál, és valahol a parton találtak rád hajótörés után az idegenek, vagy bárhol máshol, ahol senki sem tudja, hogy kalóz voltál, akkor a fülbevalónak köszönhetően már volt pénzed egy méltó temetésedre, mivel nagyon sokan abban az időben tisztelettel bántak az ismeretlen halottakkal.”
A kalózkodás aranykorában sok kalóz lyukat fúrt az érmékbe, és nyakláncként viselte őket. „Ékszereket viseltek a testükön, a csuklójukon, a hajukban vagy a nyakukban, hogy senki ne tudja ellopni a pénztárcájukat. Sok régész talált kalóztemetkezéseket ilyen különféle improvizált ékszerekkel, tehát ez nem csak mítosz” – összegzi Selinger. Az azonban nem ismert, hogy mennyire volt elterjedt ez a gyakorlat.
3. ok
A temetésbiztosítás okán túl a fülbevalók és ékszerek a kalózok lázadásának szimbólumai is voltak az uralkodó európai felsőosztály rendszerével szemben. A kalózkodás virágkorában, a 17. és 18. században Európa nagy részén, és különösen Angliában számos luxusról szóló törvény volt érvényben, azaz létezett a gazdagok és a szegények közötti megkülönböztetés, amelyet kiegészítők, ruhák, ékszerek stb. hangsúlyoztak.
„Az uralkodó osztály számára – az évezredek során – a kiegészítők legitim módjai voltak annak, hogy elkülönítsék magukat a közemberektől, szabályozva azt, hogy mit viselhetnek, mit ihatnak, és hol élhetnek” – mondja Selinger.
A törvények olyan dolgokat írtak elő, mint például azt, hogy milyen színeket viselhetnek az emberek, melyik nem viselhet ékszereket, és milyen helyekre nem járhatnak a közemberek. Azok, akik nem voltak hajlandók engedelmeskedni ezeknek a törvényeknek, börtönbüntetésre vagy nagy pénzbírságra számíthattak.
Nem csoda, hogy ez a szigorú ellenőrzési kultúra egyáltalán nem illett a kalózok szabad életéhez. „A kalózok lényegében szándékosan mentek szembe a törvényekkel.” Úgy gondolták: „Többé nem engedem meg nektek, hogy megmondjátok, mit tehetek, és mit nem” – mondja Selinger.
Éppen ezért néhány híres és sikeres kalóz gyakran viselt drága ruhákat, vagy akár arisztokratáktól zsákmányolt kiegészítőket is, mintha gúnyolódnának az uralkodó osztállyal, amiért az még jobban gyűlölte a kalózokat.
Az értékes fülbevalók vagy ékszerek „biztosítási” célból történő viselésének hagyománya az ókori görögökig nyúlik vissza, akik úgy gondolták, hogy az elhunyt embereknek feltétlenül fizetniük kell Kharónnak, a révésznek.
Akkoriban egy obolt (érmét) tettek az elhunytak nyelve alá, hogy biztonságosan átkelhessenek az alvilágba. Természetesen ez a görög hagyomány nem teljes egészében terjedt el Európában, de így vagy úgy új formát öltött, és rengeteg keresztény embert tett babonássá, akik emiatt úgy gondolták, hogy a haláluk után békére lelhetnek, ha megfelelő temetésben lesz részük.