Los Angeles egét légvédelmi lövegek nyomvonalai szelték át. Valahol a magasban dörrentek a 9 cm-es ágyúk nehéz lövedékei, cikáztak a 40 mm-es gépágyúk villanásai, és csattogva-dörögve szóltak a nagy kaliberű géppuskák.
A légvédelmi ütegek 3 óra alatt 1440 lövedéket lőttek ki, a harcok következtében pedig öt ember vesztette életét. A csendes-óceáni partvidék lakói egyedülálló látványosságként figyelték az ágyúzást. Az Angyalok Városának légvédelme valóban lenyűgöző csatát vívott. Ami még lenyűgözőbbé tette a dolgot, az az volt, hogy az ellenség egyáltalán nem volt jelen.
Ellenség nélküli háború
Mint tudod, 1941. december 7-én Japán megtámadta az amerikai flotta Pearl Harbor-i támaszpontját, és ettől a pillanattól kezdve az Egyesült Államok belépett a második világháborúba. A gyakorlatban azonban korántsem mindenkinek kellett harcba vonulnia, és az ország fegyveres erői, amelyeknek részt kellett venniük a világháborúban, lényegében még csak kialakulóban voltak. De Amerika ennek ellenére mindenképpen fitogtatni akarta az erejét. Annál is inkább, mert a háború kezdete az USA számára sikertelen volt, és sorra érkeztek az egyre rosszabb hírek. A hazafias lelkesedés a katonaság idegességével és tapasztalatlanságával párosult, és mindez együtt olyan keveréket alkotott, aminek előbb-utóbb robbannia kellett.
A csendes-óceáni partvidéken gyorsan kiépült a figyelőállomások, légvédelmi tüzérségi ütegek, fényszórók, megfigyelő léggömbök és repülőterek hálózata. A japán támadás fenyegetését nagyon komolyan vették. Néhány frissen felállított egységet egészen Michiganből vezényeltek át a Csendes-óceánhoz.
De a japánok csalódást okoztak. A San Francisco mellett állítólagosan megjelenő japán repülőgép-hordozókról szóló pletykák csupán pánikszerű áram- és rádiószolgáltatás-leállításhoz, valamint iskolabezárásokhoz vezettek – egyetlen hordozó sem bukkant fel a partoknál. Voltak, akik azonosítatlan repülőgépekről, mások az óceán felől közeledő japán hajókról tettek jelentést. Mivel a katonai neurózisnak rendszeresen áldozatul estek a katonai megfigyelők, sőt még John DeWitt altábornagy, a nyugati part védelemének egyik parancsnoka is, nem meglepő, hogy a pletykák futótűzként terjedtek.
Néhány nappal később a haditengerészet jelentést küldött a légierőnek egy Los Angeles partjainál állomásozó japán flottáról – a pilóták becsületesen kiküldték a felderítőgépeket, és végül halászhajókat találtak. Valahol bálnákat néztek tengeralattjáróknak, máshol egy járőrgép az óceánba sodródott farönköket bombázott.
Annál is inkább, mivel 1942 első hónapjaiban német tengeralattjárók kezdtek bemerészkedni az Atlanti-óceán nyugati részére. A költői „Üstdob” (Paukenschlag) nevet viselő hadművelet keretében végrehajtott támadások egy külön történetet érdemelnének, de összességében, amíg az Egyesült Államok keleti partjainál valóban háború zajlott, tankhajók és gőzhajók süllyedtek el, a mélyvízi bombák pedig célba találtak, addig a nyugati parton továbbra is csak gyötrelmesen „várták” a támadást.
A nyugati partot mindössze egyetlen alkalommal érte valós támadás. 1942. február 23-án egy japán tengeralattjáró bukkant fel a Santa Barbara melletti Ellwood falu vizein – amely akkor még egyetlen szappanoperának sem adta a nevét –, és fedélzeti ágyújával a mólókra és olajkutakra tüzelt. A kár csekély volt, senki sem halt meg, egy fúrótorony összedőlt, egy szivattyúállomás megrongálódott – de az általános felfokozott hangulat közepette ezek a robbanások megdöbbentő hatást váltottak ki.
A Los Angeles-i csata
Február 24-én a haditengerészeti hírszerzés jelentette, hogy néhány órán belül japán támadás várható. Ugyanazon az éjszakán a radarok egy azonosítatlan célpontot észleltek Los Angelestől nyugatra.
Éjjel fél háromkor légiriadót rendeltek el Los Angelesben. A parancsnokságokra özönleni kezdtek a jelentések az ellenséges repülőgépek észleléséről. Még részleteket is közöltek – „körülbelül 25 repülőgép 12 ezer láb (kb. 3600 méter) magasságban”. És „a levegő vulkánként robbant fel”, ahogy Milton Durham őrnagy fogalmazott.
Minden lőtt, ami csak tudott. A helyszíni jelentések szerint Los Angelest több tucat, sőt, több száz, mindenféle méretű repülőgép támadta. A fényszórók az égbe meredtek, ahogy egy újságíró leírta, „fénysugarainak hosszú, keresztezett ujjait” nyújtva, a légvédelmi tüzérek pedig lövedékek záporával árasztottak el mindent, amit észleltek.
Amikor leszállt a reggel, a következők derültek ki. Egyetlen repülőgépet sem lőttek le (bár 2-től 200-ig terjedő számú támadóról szóltak a jelentések), a földön három ember halt meg közlekedési balesetben a pánik és a robbanások vakító villanásai miatt, ketten pedig szívelégtelenségben hunytak el. Jelentések érkeztek – többek között a légvédelmi megfigyelőktől és a rendőrségtől is – öt ellenséges gép lezuhanásáról, köztük egyről, amelyik állítólag Hollywoodra zuhant. De kiderült, hogy ezek csak pletykák. A városban számos kisebb kárt okoztak az égből hulló lövedékszilánkok – szerencsére egyik sem talált embert.
Egyetlen japán gép sem volt a levegőben semmilyen észlelhető távolságon belül.
Természetesen egy ilyen történet után megkezdődött az események kivizsgálása. A légierő azonnal kijelentette, hogy az éjszaka folyamán nem történt semmilyen légitámadás. Eleinte mégis megpróbálták legalább valamilyen ésszerű magyarázattal ellátni a helyzetet. Keringett egy olyan verzió, hogy könnyű polgári repülőgépek repültek át, vagy hogy a japánoknak sikerült felderítőgépeket indítaniuk tengeralattjárókról, hogy felderítsék Los Angeles légvédelmi rendszerét.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a “Következő oldal” gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
